Csak a matekot kell igazolni: négyszer jobb a Fradi mai ellenfelénél

Túlzás nélkül kötelező feladat vár a Ferencvárosra a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében, az első fordulóban. Ahogy a magyar futball is egyértelműen magasabban jegyzett a kazahnál, ugyanez igaz a két ország bajnokcsapatára. A Fradi vendégként kezdi meg a Tobol elleni párharcot, az első meccset közép-európai idő szerint ma 16 órától játsszák (tv: M4 Sport). Persze hiba lenne bármit is elkiabálni, de Kubatov Gábor, az FTC elnöke a lapunknak adott interjúban úgy fogalmazott, a Fradi az előttünk álló idényben akár a tavaszt is megélheti a nemzetközi porondon.

Magyar Nemzet
2022. 07. 06. 6:53
null
Fotó: Adam Molnar
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Némi túlzással isten háta mögötti vidékre utazott a Fradi a Bajnokok Ligája első fordulójában, az idegenbeli vendégjátékra. Noha Európához sorolják és a sportban is az öreg kontinenshez kötődik, földrajzilag Kazahsztán jelentős része Ázsiában fekszik. Kosztanaj, ahol a Tobol székel, történetesen több mint háromezer kilométerre Budapesttől, messzebb, mint Reykjavík. A Fradi így alaposan felkészült a repülővel is hétórás utazásra. Sztanyiszlav vezetőedző szerint a körülményeken nem múlhat a Fradi jó szereplése, miként arra még kedden számolt be az ellátást és a pályát is dicsérve.

Ki ne tudná, a 33-szoros magyar bajnok Ferencváros először 1995-ben szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, majd 2020-ban másodszorra is felkerült a főtáblára. Más megközelítésben a Fradi az elmúlt három idényben kivétel nélkül elérte a csoportkört, egyszer a BL-ben, kétszer pedig az Európa-ligában. A Tobol megközelítőleg sem büszkélkedhet ilyen eredményekkel. Csupán kétszeres bajnok (2011, 2022), az előző BL-szereplése alkalmával már a selejtező első fordulójában kiesett a pozsonyi Slovannal szemben. Története során eddig egyetlen párharcot tudott nyerni európai kupában, 2018-ban, az El-selejtező első körében.

Mégsem árt az óvatosság.

  1. A Fradi még sohasem találkozott kazah ellenféllel.
  2. A magyar bajnok felkészülése, ha nem is volt zaklatott, ideálisnak sem mondható. Miként Sztanyiszlav Csercseszov is kitért rá, az együttes keretéből júniusban tízen is hazájuk válogatottjával szerepeltek.
  3. Az újonnan érkezett játékosok beépítése még nyilván nem fejeződött be.
  4. S talán ez a legfontosabb, a Tobol – miként arra Csercseszov szintén felhívta a figyelmet – a tekintetben előnyt élvez a Fradival szemben, hogy a tavaszi–őszi rendszerű kazah bajnokság jelenleg is zajlik. A Fradi ellenfele az éllovas Asztanától csupán két ponttal elmaradva jelenleg a negyedik.

– Kemény meccsre készülünk, egy csapat nem lehet bajnok véletlenül. Ellenfelünk nehezen kezdte a szezont, edzőt váltott, de az erősségeiről nem fogok beszélni. Ha egy csapat játékban van, az előnyt jelent – jellemezte Csercseszov a Tobolt, majd rögtön hozzátette: – Mindent megtettünk azért, hogy készen álljunk a meccsre.

Ebből azért kitűnik, a Ferencvárosnak a vezetőedzője szerint is kötelező feladat a továbbjutás a selejtező első fordulójából.

A Fradi ráadásul nemcsak nagyobb hagyományokkal bíró, sikeresebb, hanem tehetősebb klub is a Tobolnál. Az FTC keretének értéke – a Transfermarkt szaklap szerint – 42,80 millió euró, a Tobolé 11,13.

Amennyiben a zöld-fehérek sikeresen veszik az akadályt, a második fordulóban a szlovák Slovan Bratislava és a georgiai Dinamo Batumi párharcának győztesével találkoznak. A BL-főtábláig pedig négy fordulón kell túljutni.

Kubatov Gábor szerint ez idén sem lehetetlen, sőt ő ennél is bátrabb terveket szövöget.

– Jó lenne megélni az európai kupatavaszt, ami eddig távolinak tűnt, de most van esély arra, hogy magyar csapatként az első tavaszi kupafordulóban is ott legyünk. Fantasztikus lenne, ha ez a Bajnokok Ligájában sikerülne, még ezt sem tartom elképzelhetetlennek – nyilatkozta lapunknak az FTC elnöke. 

Borítókép: Esiti a nemzetközi porondon is bemutatkozhat a Fradiban (Fotó: Adam Molnar)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.