Marko azt nem árulta el, melyik futamot szemelték ki a célra, de a Magyar Nagydíj után következő belga verseny, esetleg Monza is megfelelő helyszín lehet. Egy lehetséges megoldás az lenne, hogy Spában használnák a harmadik motort, majd Olaszországban a negyediket, ami büntetést vonna maga után. Ezek után viszont valószínűleg már nem lesz szükségük egy vadonatúj erőforrás beépítésére az idény hátralévő részében.
– Ha átnézik a versenynaptárat, könnyen rájöhetnek, melyik pályát választottuk – tette hozzá.
Bár Verstappen és a Red Bull tetemes előnnyel (63 és 82 pont) rendelkezik Leclerc és a Ferrari előtt az egyéni, illetve a konstruktőri pontversenyben, egyelőre nem dőlnek hátra. A tanácsadó arról beszélt, a csapat folyamatosan fejleszti az autóit, mivel ez benne van a DNS-ében.
– Nem lesznek már komoly újításaink, de fejlesztésekkel készülünk az évad második felére is. Meg kell várnunk, hogy kiderüljön, beválnak-e – folytatta Marko, aki úgy érzi, még nincsenek a zsebükben a vb-címek. – Ez még nem elég. Gyorsnak és megbízhatónak kell lennünk. Azt hiszem, hogy tíz-tizenkét versenyt kell nyerni valakinek, hogy valós esélye legyen a világbajnoki címre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!