Bondár Anna szettelőnyről kikapott az olasz Camila Giorgitól az amerikai nyílt teniszbajnokság hétfői nyitónapján, így nem jutott a 64 közé.

A világranglistán 55. magyar teniszező nagyot küzdött az első szettben, melynek közepén háromszor is a fogadó nyerte a játékot. Mivel ebből kétszer ő örülhetett, brékelőnybe került, amit a szett végéig meg is őrzött. A második játszmában 2:2 után a magyar teniszező el tudta nyerni riválisa szerváját, de nem tudta kihasználni helyzeti előnyét, riválisa rögtön javított, majd 4:3 után ismét elnyerte Bondár adogatását és kiszerválta a szettet. Az egyenlítés után Giorgi lendületben maradt, Bondár rögtön hátrányba került, és számára már nem volt visszaút az 1 óra 43 perces mérkőzésen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!