A 2019-es Glasgow-i fedett pályás Európa-bajnokság óta vártuk, hogy mikor jön ki a lépés. Kozák Luca akkor az elődöntőben 7,97 másodperces országos csúcsot futott 60 méteres gátfutásban, és a legjobb idővel került a fináléba. Azt mégis nélküle rendezték, mert az előfutam végén, a célba érkezés után megsérült.
Teher nélkül futott, meg is látszott a mérlegen
Kozák Lucát Münchenben végre sem sérülés, sem gát nem állította meg: a felszabadult versenyzés Európa-bajnoki ezüstérmet és magyar csúcsjavítást ért.

– 2015-ben junior Eb-2., 2017-ben U23-as Eb-3. voltam, utána viszont úgy tűnt, soha nem billen úgy a mérleg, hogy nekem legyen jó. Ott volt a glasgow-i sérülés, aztán Tokióban elestem az olimpián. Korábban mindig ott volt a fejemben, hogy mikor jön már végre össze valami – mondta Kozák, aki idén két világbajnokságról is lemaradt: Belgrádba, a fedett vb-re elutazott, de a helyszínen megsérült, a eugene-i szabadtéri vb-re pedig nem nevezte az Eb-t fontosabbnak tartó hazai szövetség.
Vasárnap, Münchenben viszont semmi nem romlott el: a huszonhat éves sportolónak immár a felnőttek között is van Európa-bajnoki ezüstérme.
– Idén ezt a versenyt élveztem a legjobban. Nem izgultam, nem volt rajtam teher. Tudtam, hogy jó leszek, hogy akár meg is nyerhetem a versenyt, és úgy látszik, ez kellett ahhoz, hogy tényleg jól fussak.
Kozák az elődöntőben egy századmásodperccel megjavította saját országos csúcsát, majd a fináléban, a kicsit rosszabb rajtja ellenére megismételte a 12,69-es időt.
– Úgy látszik, egy századonként megyek lefelé, volt 12,71, aztán 70, most 69. Valamiért három szám volt a fejemben: 69, 65, 59. Ebből az első összejött, és szerintem a 65 is bennem lett volna Münchenben. Az elődöntőt kicsit jobb futásnak éreztem, a döntőben kicsit elvitt a verseny. De egyébként is általában a táv második felében szoktam jól jönni, ez most is így volt.
Kozák Luca szeme előtt tehát ott lebeg az országos csúcs további faragása, akár még az idén elérné az újabb rekordot. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy ez az Eb-ezüst újabb lendületet ad gátfutónknak a jövő évi, budapesti világbajnokság előtt.
További Sport híreink
Borítókép: Kozák Luca (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fucsovics Márton ápolásra szorult a magyar válogatott kulcsfontosságú meccsén
Nem úgy alakult az Ausztria elleni párharc első napja, ahogyan azt reméltük.

Horváth Ferenc csapata kiesett a Magyar Kupából, Lipcsei Péter is mosolygott ezen
Bombagóllal indult a kupaforduló.

Révész Bulcsú hiába bizonyult eredményesebbnek Ronnie O'Sullivannél
A magyar sznúkeres péntek este Angliában harcolt tovább a profi státuszának megőrzéséért.

Dárdai nem ilyen fogadtatást remélt Berlinben, edzője súlyos döntést hozott
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fucsovics Márton ápolásra szorult a magyar válogatott kulcsfontosságú meccsén
Nem úgy alakult az Ausztria elleni párharc első napja, ahogyan azt reméltük.

Horváth Ferenc csapata kiesett a Magyar Kupából, Lipcsei Péter is mosolygott ezen
Bombagóllal indult a kupaforduló.

Révész Bulcsú hiába bizonyult eredményesebbnek Ronnie O'Sullivannél
A magyar sznúkeres péntek este Angliában harcolt tovább a profi státuszának megőrzéséért.

Dárdai nem ilyen fogadtatást remélt Berlinben, edzője súlyos döntést hozott
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.