A huszonhat éves magyar atléta először szerepelhetett felnőttvilágverseny döntőjében, és az első dobása még nem is volt az igazi.
A második annál inkább! Szilágyi idén először túldobta a hatvan métert, és a 60,57-es kísérlettel a második helyre jött fel.
Ott volt a döntőben a szám negyvenegy éves legendája, a cseh világcsúcstartó Barbora Spotáková is, de ő csak a harmadik pozícióban állt (60,31), Szilágyi mögött.
A következő három sorozatban a magyar versenyző nem került közel a legjobb dobásához, Spotákovát viszont az ötödik sorozatban megelőzte a szerb színekben versenyző junior világbajnok, Világos Adriana (60,32).
Az nyilvánvalónak látszott, hogy a tizenkilenc éves görög Elina Cengkót (65,81) nem tudják megszorítani a többiek. A hatodik sorozatban azonban Spotáková (60,68), majd a tizennyolc éves Világos (62,01) is javított, így Szilágyi végül lemaradt a bravúrdobogóról.
Arról a dobogóról, amelyen Cengko és Világos összesített életkora is kevesebb, mint a bronzérmes Spotákováé.
– Nagyon örülök, hogy a legfontosabb versenyen megdobtam az idei legjobb eredményemet, bár úgy éreztem, hogy akár még ennél nagyobb dobás is összejöhet. Jelen pillanatban még nem tudatosodott bennem, hogy negyedik lettem Európa-bajnokságon, aminek örülök. Elégedett vagyok, de azért kicsit csalódott is, hogy nem lett meg az érem – fogalmazott a finálé után Szilágyi Réka.
Atlétikai Eb, női gerelyhajítás, München
1. Elina Cengko (görög) 65,81 méter
2. Világos Adriana (szerb) 62,01
3. Barbora Spotáková (cseh) 60,68
4. Szilágyi Réka (magyar) 60,57




















