Négy perc alatt 2:0-ra vezetett. Gyorsan és magabiztosan játszott a lengyel Dzsabír védekezésre kényszerült, Swiatek ellentmondást nem tűrő módon irányított. Elképesztő különbség volt a két játékos között. Swiatek simán behúzta a harmadik játékot is, Dzsabír hitehagyottan közlekedett az Arthur Ashe Stadionban.
3:1 után volt az első szorosabb Swiatek-adogatójáték. Zsinórban két kontraütés, és egy pontosan helyezett fonák után két bréklabdához jutott. A másodikat kihasználta, ezzel visszajött brékhátrányból. Belejött, megérkezett a meccsbe. És ennek így örültek a rajongói:
Még mielőtt igazán belemelegedhetett volna a meccsbe, a saját szervajátékánál Swiatek két bréklabdához jutott. És a másodikat ki is használta, 3:3 helyett 4:2 lett – mindössze 22 perc alatt. Majd további négy perc kellett az 5:2-höz. Dzsábir a szettben maradásért volt kénytelen adogatni.
De ez sem ment neki: két ki nem kényszerített hibájával helyzetbe hozta a világelsőt, aki két játszmalabdához jutott, és Swiatek az elsőt rögtön ki is használta, 6:2-re nyerte meg az első szettet.
A lengyel dupla annyi nyerőt ütött, mint a tunéziai, és sokkal pontosabbak voltak az első adogatásai. Az első játszma részletes statisztikája ITT látható.
A második játszma szoros Swiatek-szervajátékkal indult: de 40-40-nél a világelső kétszer telibe találta a vonalat, és hozta az adogatását.
Majd jött egy brék: Swiatek elvette Dzsábir szerváját, egyre közelebb került a pályafutása harmadik Grand Slam-címéhez. Szett-, és brékelőnybe került.
Bravúr kellett volna a fordításhoz, mindenesetre a szakadék széléről visszatáncolt, három bréklabdát hárítva maradt a meccsben. Zsinórban ez lehetett volna a hetedik játék, amit Swiatek nyert meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!