A két patinás olasz klub szombati egymás elleni meccsét viszont a Serie A címvédője, a Milan nyerte: az első félidőben Fikayo Tomori, a másodikban Brahim Díaz volt eredményes.
– Az első húsz percben sok labdát elszórtunk, de a hozzáállás az első pillanattól kezdve megfelelő volt. Megfelelően használtuk a széleket, a középpályán pedig stabilak voltunk – fogalmazott a Milan mestere, Stefano Pioli.
Kollégája, Massimiliano Allegri viszont nem lehet nyugodt az állását illetően. Pavel Nedved szerint fizikálisan és akaratban is voltak problémák torinói oldalon, Allegri szerint viszont más áll a vereség hátterében, bár az ő verziója sem szívderítő a Juventus-drukkerek számára.
– Szerintem pszichológiai okai vannak a gyengébb szereplésnek. Nem könnyű a helyzetünk, sok pontot hullajtottunk a kisebb csapatok ellen, így a rangadón hiányzott az önbizalom.
Nagyon furcsa, hogy egy bizonyos ponton befejezzük, nem játszunk tovább. Leao kapufája után folyamatosan hátráltunk. Emellett olyan passzokat rontottunk el, amelyeket nem szabad
– mondta Allegri, akinek csapata kilenc forduló után mindössze a nyolcadik helyen áll a tabellán.
A Milan viszont átmenetileg utolérte az éllovas Napoli, Atalanta duót.
Serie A, 9. forduló AC Milan–Juventus 2-0 Az állás: 1. Napoli 20 pont/8 mérkőzés, 2. Atalanta 20/8, 3. Milan 20/9 (...), 7. Inter 15/9, 8. Juventus 13/9 |
Borítókép: Massimiliano Allegri megint nem lehetett elégedett (Fotó: Getty Images)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!