Svájc és Kamerun csapata a vb előtt még soha nem játszott egymással tétmérkőzést. Az al-Dzsanub Stadionban találkozott egymással a két válogatott a világbajnokság G csoportjának a nyitó mérkőzésén.
A szülőhazája, Kamerun ellen szerzett gólt, ezért nem ünnepelt a svájci csatár
Egy látványos kontratámadás döntött Svájc javára a Kamerun ellen a futball-világbajnokság G csoportjának nyitó mérkőzésén. A gólszerző az ősszel a Monaco színeiben a Ferencváros ellen is pályára lépett Breel Embolo nem ünnepelt. És erre megvolt az oka.

Előzetesen a sokkal tapasztaltabb Svájcot tartották a mérkőzés esélyesének, ehhez képest Kamerun sokkal veszélyesebb akciókat vezetett, mint afrikai ellenfele.

Előbb Mbeumo lépett ki – a Marco Rossi magyar szövetségi kapitány egyik kedvence, a Napoliban futballozó – André-Frank Zambo Anguissa remek indításával, majd lőtt 8 méterről, éles szögből lőtt, Sommer csak kiütni tudta a labdát. Majd a Bayern München csatára, Eric-Maxim Choupo-Moting lépett ki, és talán sokkal veszélyesebb is lehetett volna a lövése, ha a kísérlet pillanatában Akanji nem támasztja meg hátulról.

Svájc többet birtokolta a labdát, kezdeményezni próbált, de Kamerun fegyelmezett védekezését nehezen tudta feltörni. Olykor a széleken vezetett akciók hordoztak magukban némi veszélyt, de az Inter kapusa, Onana nagyobb bravúr nélkül lehozta az első félidőt. Svájc csalódást okozott a támadó játékával, különösen a játékuk ritmusa maradt el a kívánt szinttől.
A szünet után ritmust váltott Murat Yakin csapata, és a 48. percben megszerezte a vezetést: Freuler vette észre a jobbon felfutó Shaqirit, aki laposan adott középre a védőjéről leváló Embolónak, aki 6 méterről könnyedén helyezte a labdát Onana kapujába.
A gólszerző, Breel Embolo nem ünnepelt, mégpedig azért nem, mert Kamerunban született.
A folytatásban sokkal aktívabb lett a játék, mint az első félidőben. Samuel Eto'o, a kameruni labdarúgó-szövetség elnöke is a helyszínen tekintette meg a meccset, és szomorúan konstatálta, hogy a csapata teljesítménye nem volt annyira meggyőző, mint ahogyan ő azt a vb előtt szerette volna. Sőt, egy meseszép svájci kontra végén Vargas lövése kis híján bement, de Onana nagy bravúrral kitolta a labdát a bal sarok elől.
Szűk húsz perccel a vége előtt két kulcsjátékosát, a gólszerző Embolót és Shaqirit is lecserélte Yakin, a svájciak szövetségi kapitánya. Rigobert Song is húzott egy váratlant: Choupo-Moting helyett Aboubakart küldte be a hajrára. Az eredmény már nem változott, Svájc érvényesítette a papírformát, győzelemmel kezdett a vb-n.
Labdarúgó-világbajnokság, G csoport, 1. forduló: Svájc–Kamerun 1-0 (0-0), gólszerzők: Embolo (48.).
További Sport híreink
Itt talál meg mindent, amit a katari vb-ről tudni érdemes: https://magyarnemzet.hu/futball-vb-2022
Borítókép: Embolo nem ünnepelt (Fotó: Europress/AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Két hirtelen halál a hölgyeknél, a másodiknál elvéreztek a mieink
A férfi tőr- ötödik, a női párbajtőrcsapat hatodik lett a vívó Európa-bajnokságon

Svédországba igazol a magyar válogatott kapus
Harmadszor igazol északra a szegedi születésű kapus.

Visszatérő kölcsön: Bognár György elégedett a paksi gólzáporral, a Fradi még kivár
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Paks, az NB III-as Budaörsöt 6-0-ra ütötte ki.

Wirtz érkezése, Szoboszlai sorsa: a bennfentes liverpooli lap karakteres következtetésre jutott
A Vörösök pénteken véglegesíthetik a posztrivális Florian Wirtz átigazolását.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Peking, Moszkva, Teherán és az éhező Európa

Durván Orbánra támadt egy régi ismerőse, hetet-havat összehordott

Jogos a Győr félelme a kizárásról, már meg is van, ki léphet a helyükre a Konferencialigában

Az állampapír jövője: zárt ajtók mögött megszólalt a Magyar Államkincstár elnöke – ez lehet a sláger a PMÁP után

„Ez pitiáner húzás volt!” - áll a bál a Forma-1-ben a legújabb botrány után

Végérvényesen átlépte a vörös vonalat Ukrajna: Orbán meneküléséről fantáziáltak az egyik legolvasottabb portálon

Megtiltotta a rendőrség Karácsonyék Pride-ját

Nem bírja a nyomást a kirúgás szélén álló Forma-1-es pilóta

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!

Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél

Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó

Sinner kínos beismerése semmi ahhoz képest, amit Alcaraz tett
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Két hirtelen halál a hölgyeknél, a másodiknál elvéreztek a mieink
A férfi tőr- ötödik, a női párbajtőrcsapat hatodik lett a vívó Európa-bajnokságon

Svédországba igazol a magyar válogatott kapus
Harmadszor igazol északra a szegedi születésű kapus.

Visszatérő kölcsön: Bognár György elégedett a paksi gólzáporral, a Fradi még kivár
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Paks, az NB III-as Budaörsöt 6-0-ra ütötte ki.

Wirtz érkezése, Szoboszlai sorsa: a bennfentes liverpooli lap karakteres következtetésre jutott
A Vörösök pénteken véglegesíthetik a posztrivális Florian Wirtz átigazolását.