– A mai meccsen is annyi kihagyott ziccerünk volt, hogy az egyszerűen elfogadhatatlan. Ha egy ilyen horvát csapat ellen nyerni akarunk, és el szeretnénk érni a kitűzött céljainkat, akkor ennél sokkal koncentráltabban kell játszanunk. És egyszerűen nem kezdhetünk így egyetlen mérkőzést sem, mert az az öt gól volt végig a két csapat között, amit az első öt percben kaptunk – mondta a DVSC irányítója.
„Rengeteg kihagyott ziccerünk volt, ez egyszerűen elfogadhatatlan!”
Vámos Petra önkritikusan értékelt a horvátok elleni 21-18-as vereség után. A DVSC irányítója szerint támadásban és védekezésben is bőven hagyott kívánnivalót a magyar válogatott játéka. Vámos tisztában van azzal, hogy távolodik az Eb előtt kitűzött cél, a legjobb nyolc közé jutást, de ő még nem hajlandó lejjebb adni az igényeiből.

A magyar válogatott kétszer visszajött mínusz háromra, de közelebb nem jutott a horvátokhoz. – A tavalyi vébén is láttuk, például a németek ellen, hogy egy ötgólos hátrány egyáltalán nem behozhatatlan, főleg nem egy teljes félidő alatt.
A szünet után még bennünk volt a kraft, hogy meg tudjuk csinálni, de aztán megint jöttek a kihagyott ziccerek, a védekezési hibák, és egyszerűen nem volt olyan pontja a meccsnek, amibe tudtunk volna kapaszkodni.
További Sport híreink
Az irányító szerint az ellenfél semmilyen meglepetést nem jelentett. – Az, hogy az Alba Fehérvár kapusa, Tea Pijevic 50 százalék körül védett, szintén azt mutatja, hogy a helyzeteket ki tudtuk alakítani, és ha csak a felét belőjük, akkor már döntetlenre hoztuk volna a meccset. De védekezésben is sokat hibáztunk – mondta Vámos.
Kedden jön a címvédő, sok fiatal játékossal felálló Norvégia lesz az ellenfél. Mi lesz így a magyar válogatottal?
– Baromira fel kell szívnunk magunkat! Szükség lesz a jó teljesítményekre, és az, hogy nincs elvárás, nincs tét, talán felszabadítóan hat majd ránk, és önbizalmat adhat a középdöntőre – folytatta az újságíróknak az irányító.
A magyar szövetség a legjobb nyolc közé kerülést tűzte ki célul a válogatott elé, aminek a megvalósítása nagyon nehéz lesz úgy, hogy minden bizonnyal nem visz pontot a válogatott középdöntőbe. Vámos szerint ez nem változtat a célokon. – A magam részéről nem szeretnék ebből a célból lejjebb adni. Körömszakadtunkig fogunk küzdeni, és meglátjuk, hogy mit tudunk kihozni ebből az Európa-bajnokságból – mondta.
Borítókép: Vámos Petra nem akar lejjebb adni az igényeiből (Fotó: MTI)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lisztes Krisztián visszatérhet a Ferencvároshoz
Információink szerint az FTC nem zárkózik el a szerződéskötéstől, amely segíthetné a magyarszabály betartását is.

Kós Hubert fantasztikus idővel, Cseh László fénykorát idézve érmes a vb-n
Olimpiai bajnokunk a régi fő számában, 200 vegyesen bronzérmes lett a szingapúri úszó-világbajnokságon.

Ki hitte volna?! Nadal tanítja teniszezni Federer gyermekeit
Amíg Federer lányai és fiai keményen edzettek, addig újra összejött a Fedal – ezúttal a golfpályán.

A Ludogorec edzője a Fradi elleni BL-meccsről is beszélt: egy gonddal kevesebb + videó
A lengyel válogatott Jakub Piotrowski már nem lép pályára többet a Ludogorec együttesében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk