A lengyel világelső elleni elődöntőben viszont Szabalenka nagyszerűen adogatott, az első szerváinak több mint a felével nem tudott mit kezdeni Swiatek.
Sok könnyű meccset kapott tőlem idén, a csoportban is sima győzelmeket aratott, ebből éppen elég volt már
– mondta győzelme után Swiatekről Szabalenka. – Meg akartam neki mutatni, hogy ellenem mindig keményen meg kell dolgoznia a sikerért. Ezért tudtam ma ilyen magas szinten játszani.
Szabalenka és Swiatek idén ötödik alkalommal játszottak egymás ellen, az első négyet a lengyel nyerte meg, a fehérorosz teniszező a WTA-vb előtt csak a US Open elődöntőjében tudott szettet fogni a világelső ellen.

Szabalenka karrierje legrangosabb fináléjára készülhet, egy szempontból pedig már most elit társasághoz tartozott. Swiatek ellen sikere előtt a csoportkörben ugyanis legyőzet a ranglista második (Unsz Dzsábir) és harmadik (Jessica Pegula) helyezettjét is, márpedig korábban a női teniszezők közül csak Steffi Graf (1999, Roland Garros), Serena Williams (2002, Miami) és Venus Williams (2008, WTA-vb) volt képes egy tornán legyőzni az aktuális világranglista első három helyezettjét.
A vereség ellenére Swiateknek sem kell szégyenkeznie az éve miatt: a lengyel 11 085 ponttal zárta a szezont, ennél többet egy év alatt csak Serena Williams tudott gyűjteni korábban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!