Bár címvédőként sem Peter Wright volt a 2023-as dartsvilágbajnokság legnagyobb esélyese, a harmadik fordulóban még mindenképp favoritként lépett tábla elé Kim Huybrechts ellen. Az első szettet magabiztosan hozta a skót világbajnok, utána viszont nem játszott jól, belga ellenfele pedig kihasználta ezt.
A világbajnok úgy esett ki, hogy ott sem volt
Biztosan nem lesz címvédés a 2023 januárjában véget érő dartsvilágbajnokságon. Peter Wright már a nyolcaddöntőbe sem jutott be, a világbajnok gyenge játékkal simán kikapott a belga Kim Huybrechtstől.

Huybrechts 3-1-re ellépett, s bár Wrightnak volt szettnyila a szépítéshez, ezzel a lehetőséggel sem tudott élni.
Nem a valódi Peter Wright ellen játszottam, ez nem ő volt a színpadon.
Mindenki tudja, hogy Wright ennél sokkal jobb játékra képes. A saját játékomat tudtam hozni, és kihasználtam a lehetőségeimet – értékelte a meccset Huybrechts.
Világbajnokot búcsúztatott kedd este Gerwyn Price is, igaz, maga a walesi is megnyerte a tornát 2021-ben, és világelsőként esélyesnek számított a 2007-es bajnok, azóta egyszer már visszavonult Raymond van Barneveld ellen. Ugyanakkor korábbi hat találkozójukból Price egyet sem nyert meg, ráadásul ebből három találkozót idén ősszel vívtak egymás ellen.
Van Barneveld ezúttal is dobott néhány látványos kiszállót, de összességében nem tudta felvenni a versenyt walesi riválisával. A harmadik forduló keddi meccsei közül ez volt az egyetlen, amelyen a vesztes szettet sem nyert.
Két döntő szettes csata is volt kedden, mindkettőben érdekelt volt kiemelés nélküli játékos, akikből összesen három jutott a legjobb harminckettő közé. Jim Williams eltékozolta a meccsnyilát, így nem tudott újabb bravúrt elérni Gabriel Clemens ellen, sokak titkos esélyese, Josh Rock viszont legyőzte a korábbi kétszeres elődöntős Nathan Aspinallt.
További Sport híreink
Darts világbajnokság, 3. forduló Keddi eredmények Szerdai program |
| 20.00-tól (tv.: Sport1) Cullen (angol, 13.)–Heta (ausztrál, 20.) Van Gerwen (holland, 3.)–Suljovic (osztrák, 30.) Smith (angol, 4.)–Schindler (német, 29.) |
Borítókép: Kim Huybrechts meglepetést okozott, Peter Wright (a háttérben) elbúcsúzott (Fotó: Sky Sports)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar futballvalóság: Fradi: 34,7 millió euró, összes többi NB I-es klub: 5,2 millió
Varga Barnabás eladása újabb példa a Ferencváros nyomasztó fölényére – felkészül: Tóth Alex.

Vogel-parádé után durván összeomlottak pólósaink az olaszok ellen + videó
Drámai meccset vívtak Vogel Somáék Di Sommáékkal.

Mark Selby dicsérte, Révész Bulcsú azonnal bizonyított a csúcstartó ellen
A négyszeres világbajnok a sznúker ígéretes fiataljairól beszélt.

Egészen hihetetlen, milyen keretet jelentett be a magyar válogatott ellenfele
Fucsovics Márton sérülése nehézség a Davis-kupa-párharc előtt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar futballvalóság: Fradi: 34,7 millió euró, összes többi NB I-es klub: 5,2 millió
Varga Barnabás eladása újabb példa a Ferencváros nyomasztó fölényére – felkészül: Tóth Alex.

Vogel-parádé után durván összeomlottak pólósaink az olaszok ellen + videó
Drámai meccset vívtak Vogel Somáék Di Sommáékkal.

Mark Selby dicsérte, Révész Bulcsú azonnal bizonyított a csúcstartó ellen
A négyszeres világbajnok a sznúker ígéretes fiataljairól beszélt.

Egészen hihetetlen, milyen keretet jelentett be a magyar válogatott ellenfele
Fucsovics Márton sérülése nehézség a Davis-kupa-párharc előtt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!