Annak ellenére, hogy csak barátságos meccs volt még a régi Puskás-stadionban, történelmi jelentőséggel bírt a 2005. augusztus 17-én lejátszott Magyarország–Argentína találkozó. Nem azért, mert a Lothar Matthäus vezette magyar csapat 2-1-es vereséget szenvedett, és nem is azért, mert Torghelle Sándor bevette az argentin kaput. Azért, mert minden idők egyik legjobbja, Lionel Messi aznap lépett pályára először a dél-amerikai válogatottban. És még inkább azért, mert a 64. percben történt becserélését követően a 65. percben már ki is állították.

Vanczák nem büntette volna Messi tettét
Sokak szerint túlzó volt az ítélet a Barcelona akkoriban 18 éves, feltörekvő csillagával szemben. A frissen beállt Messi meglendült volna a labdával a magyar kapu felé, amikor Vanczák Vilmos a mezét meghúzva visszatartotta őt, az argentin pedig a kezével hátracsapva eltalálta a védő fejét. A világ akkori legismertebb német fogorvosa, Markus Merk játékvezető pedig felmutatta a piros lapot. Messit ezután 2019 nyaráig egyszer sem állították ki, 14 évvel később a Chile elleni Copa América-bronzmeccsen kapta meg pályafutása második piros lapját.
– Túl szigorú ítélet volt a piros lap. Próbálta kiszabadítani magát a fogásomból, eközben csapott hátra a kezével, de szinte erő sem volt az ütésben, és nem éreztem benne a szándékosságot – árulta el később a lapunknak adott interjúban a sértett Vanczák Vilmos. – Egy barátságos mérkőzésen lehetett volna elnézőbb a játékvezető.
Scaloni: Messi csak zokogott az öltözőben
Volt egy másik védő is azon a meccsen Budapesten, aki élete végéig emlékszik majd Messi első kiállítására. Ő pedig nem más, mint Lionel Scaloni, az argentin válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya. Scaloni argentin mércével nem volt nagy játékos, 2005-ben a spanyol Deportivo La Coruna jobbhátvédje volt, és Magyarország ellen ötödször lépett pályára a válogatottban (az összesen hét fellépéséből).
– Ez volt az első alkalom, hogy Messi csapattársaként léptem pályára – emlékezett vissza a budapesti mérkőzésre Scaloni a Mirror cikkében. – Kiállították a bemutatkozásakor a nemzeti csapatban. Hiába nyertük meg végül a meccset, Lionel képtelen volt abbahagyni a sírást, csak zokogott az öltözőben.