Győrben sem váltotta meg a világot a magyar foci örök ígérete

Nem úgy alakult Kovács István győri pályafutása, ahogyan ő azt elképzelte. A 30 éves válogatott középpályás nem tudott meghatározó ember lenni az NB II 11. helyén álló Győr csapatában. A klub szerződést bontott a korábbi fehérvári középpályással.

Magyar Nemzet
2022. 12. 06. 16:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács István az eto.hu-n elmondta, nem tud a továbbiakban segíteni a csapatnak, ezért kérte szerződése felbontását, így közös megegyezéssel távozik. A játékos tizenhét mérkőzésen lépett pályára ETO-mezben, melyeken két gólt szerzett.

– Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat az ETO-nak – kezdte Kovács István. – Sajnálom, hogy nem tudtam olyan teljesítményt nyújtani a pályán, amit a klub várt tőlem és amit én is elvártam magamtól. Ennek következtében jeleztem a klubvezetés felé, hogy szeretném megszüntetni a szerződésem, amiben partnerek voltak. További sok sikert kívánok az ETO-nak! – tette hozzá a magyar válogatottban 15 mérkőzést játszó labdarúgó, akinek komoly jövőt jósoltak a szakemberek. A Vidi korábbi edzője, Paulo Sousa született tehetségként jellemezte egykor a játékost. Kovács 30 évesen nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Borítókép: Kovács István Győrben sem tudott kiemelkedni (Fotó: Dunántúli Napló)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.