Újabb bokszbalhé: Csötönyi Sándor nagy gyomrost vitt be Erdei Zsoltnak
„Más ezért hosszú évekre börtönbe ment volna, Madárnak megbocsátottak valamiért.”
„Más ezért hosszú évekre börtönbe ment volna, Madárnak megbocsátottak valamiért.”
A nagykárolyi játékvezető megszólalt a Román Labdarúgó-szövetség honlapjának nyilatkozva.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, hogy a 2010 és 2020 közötti időszak Magyarország elmúlt száz évének legjobb évtizede volt.
Kovács István 17 mérkőzést játszott az NB II-ben szereplő klubcsapatában, mielőtt felbontották a szerződését.
Stéphanie Frappart már BL-meccseken is dirigált, a ruandai és a japán hölgyet viszont bedobják a mély vízbe.
Alapjogokért Központ: Az Európai Bizottság elnöke teljesen elrugaszkodott az európai valóságtól.
Kovács István 296 tétmérkőzésen 26 gólt szerzett és 37 gólpasszt adott a Vidi színeiben.
Váratlanul távozott a posztjáról a magyar sportvezető, közben a sportág a létéért küzd.
Kovács István, a Megafon alapítója jelezte: jobboldaliként nem kell szégyellni a véleményünket.
A jézusi tanításokat szem előtt tartva alkalmazkodnak a jelen kihívásaihoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több tucat halálos áldozata van a merényletnek.
Azonnal és határozottan cselekednünk kell a harcok leállítása és az iráni nukleáris programról szóló komoly és tartós tárgyalásokhoz való visszatérés érdekében – hangsúlyozta António Guterres, a világszervezet vezető diplomatája.
A Real Madrid magabiztos győzelmet aratott a klubvilágbajnokságon, de a győzelem mögött rejtélyes események és furcsa jelek tűntek fel. Vajon mi zajlik a madridiaknál a felszín alatt?
A jemeni közlemény szerint Amerika és Izrael közösen felelősek a térség felforgatásáért.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.