A Black Lives Matter-mozgalom (BLM) futótűzként terjedt el a sportvilágban 2020 nyarán, miután egy bűnöző, bizonyos George Floyd az életét vesztette egy rendőri intézkedés során. A térdelés szertartása az amerikai női egyetemi labdarúgó-bajnokságot is elérte. A Virginia Tech nevű klub néhány játékosa dacolt a rájuk erőszakolt szertartással, s büntetésből kikerültek a csapatból. Az egyikük, Kiersten Hening nem törődött bele a méltatlan bánásmódba, és 2021-ben bíróság elé vitte az ügyet.
Kiersten Hening az eljárás során elmondta, hétről hétre nyomást gyakoroltak rá annak érdekében, hogy hagyja el a csapatot. Konkrét esetként elpanaszolta, hogy a 2020. szeptember 12-én, miután az UVA elleni meccs előtt nem térdelt le, a szünetében az edzője, Charles Adair verbálisan rátámadt, továbbá félreérthetetlen kézmozdulatokkal sértegette és persze le is cserélte őt.
A játékos a bíróság előtt úgy nyilatkozott, támogatja a társadalmi egyenjogúságot, de magával a BLM-mozgalommal nem ért egyet. Az edző persze azzal érvelt, szó sincs arról, hogy a térdelés megtagadása miatt hagyta ki Heninget a csapatból, nem is figyelte, hogy ő letérdelt-e, vagy sem. Azt mondta, egyszerűen visszaesett a játékos formája. Hozzátette, Hening mellett másik két játékos sem volt hajlandó letérdelni a mérkőzések előtt, ők mégsem kerültek ki a csapatból.
Nos, Hening formája látványosan visszaeshetett, hiszen az incidens előtt stabil kezdőjátékos volt, a mérkőzésenkénti játékperc 88 volt, utána viszont a következő két meccsen összesen 9 perc jutott neki.
A bíróság nem látta egyértelműen bizonyítottnak, hogy Charles Adair valóban a térdelés megtagadása miatt hagyta ki Kiersten Heninget a csapatból, de az ügyben eljáró bíró azt is elmondta, nagyon sok a közvetett bizonyíték a játékos igazának alátámasztására.
– Az iratok tisztességes áttekintése azt sugallja, Hening esete nem csupán feltételezéseken alapul; valóban rengeteg közvetett bizonyíték támasztja alá állítását, és valódi kérdéseket vet fel Adair valódi indítékaival és cselekedeteivel kapcsolatban – jelentette ki Thomas Cullen.