A Barcának a 7 milliós transzferrel együtt Matheus Fernandes 15,5 millió eurójába került, aki így tehát majdnem egymillió eurós játékpercért focizott a világ egyik leghíresebb klubjában. Ezt az órabért még Lionel Messi is megirigyelheti.

A Barcának a 7 milliós transzferrel együtt Matheus Fernandes 15,5 millió eurójába került, aki így tehát majdnem egymillió eurós játékpercért focizott a világ egyik leghíresebb klubjában. Ezt az órabért még Lionel Messi is megirigyelheti.
A Marca nevű spanyol lap feleleveníti, hogy nem Matheus Fernandes az egyetlen ígéretesnek tartott ifjú brazil, akivel a Barcelona nagyon befürdött. Douglas Pereira 4 , Keirrison 14, Hernique pedig 8 millió eurójába került a klubnak úgy, hogy előre lehetett sejteni, egyikük sem üti meg a Barca szintjét. A lap azt is feleleveníti, hogy a Neymar-művelet részeként a klub csaknem 8 millió eurót fizetett három olyan futballista elővásárlási jogáért a Santos akadémiának, akiket aztán később nem szerződtetett.
Csodálkozhatunk-e azon, hogy a Barcelona idővel olyan súlyos anyagi válságba került, hogy Lionel Messit is el kellett engednie? – tehetjük fel a költői kérdés.
Borítókép: Matheus Fernandes többnyire csak a bemelegítésig jutott a Barcánál (Fotó: The Mirror)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!