– A most kezdődő világbajnokságon talán nem nehezedik akkora nyomás a válogatottra, mint a tavalyi, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Ez előny lehet?
– Nehéz is lenne elfelejteni a tavalyi Eb-t, ami egyben az én pályafutásom utolsó hazai rendezésű világversenye volt. A 2022-es kontinensbajnokságot áthatotta a koronavírus, a csapatoknak alkalmazkodniuk kellett a kellemetlen körülményekhez. Ugyanakkor maga a felkészülés szinte semmit sem változott: hiába rendeltünk szinte mindent a jó szereplés alá, sajnos ez eredményekben nem mutatkozott meg. Bízom benne, hogy idén minden másképp alakul. De nem akarom megkerülni a kérdést, nem hiszem, hogy bármelyik játékostársam panaszkodna a rá nehezedő nyomásra, és egyébként is az élsporttal járó eredménykényszert el kell tudnunk viselni.
„Más volt a helyzet, amikor Nagy Laci játszott azon a poszton…”
A magyar válogatott szellemi vezére, Lékai Máté már szerepelt olimpián, és újra át akarja élni az ötkarikás játékok semmivel össze nem hasonlítható hangulatát. A tapasztalt irányító szerint régen rossz lenne, ha bármelyik csapattársa a múlt sérelmeiből merítene motivációt a holnap kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt. Lékai úgy látja, a svéd, a francia, a dán és a spanyol csapat kiemelkedik a mezőnyből, de az utánuk következő hatalmas tülekedésben a magyar válogatottnak is lehet keresnivalója.

– Az idei válogatott okult a tavalyi szereplésből?
– Mondhatnék én erre bármit, de ez úgyis majd csak Svédországban derül ki. Gyakran emlegetik a tapasztalat jelentőségét. Szerintem már a tavalyi Eb-n is voltak tapasztalt játékosaink, szóval nem hiszem, hogy a rutin hiányán múlott volna az eredményes szereplésünk. Nüanszok döntöttek, tavaly nem a mi javunkra. Tisztában kell lennünk a realitással: nem mi vagyunk a világ legjobb csapata, nekünk mindig is a csapatszellem volt az erősségünk, mi küzdünk, hajtunk egymásért. Ha jó napot fogunk ki, eséllyel megyünk csatába a mezőny kiemelkedő csapatai ellen. Tavaly sajnos nem úgy alakultak ezek a meccsek, ahogy szerettük volna.

– Hajtja a revansvágy? Szeretne törleszteni az izlandi válogatottnak a tavalyi egygólos vereségért?
– Engem nem ez foglalkoztat.
Tavaly sokszor elhangzott, hogy visszakaptuk azt, amit Izland ellenünk elszenvedett a 2012-es londoni olimpián. De én nem erre összpontosítok, engem csak az érdekel, hogy minél jobban szerepeljünk. Régen rossz lenne, ha pluszmotivációt kellene keresnünk egy olimpiai kvalifikációs vb előtt.
– Holnap Dél-Korea ellen mutatkozik be a válogatott a világbajnokságon. A szövetségi kapitány szerint nem könnyű egy „sötét ló” ellen kezdeni. Egyetért vele?
– Részben igen. De láttunk videófelvételeket az ázsiai válogatottról, az első csoportellenfelünk karácsony és újév között egy lengyelországi tornán vett részt.
– Az irányító váltótársa, Hanusz Egon a Szlovénia elleni hazai vb-főpróba után azt mondta, hogy kellemetlen volt az ellenfél tíz méterre felhúzott, nyitott védekezése, amihez nehezen tudtak hozzászokni. De meglátta ebben a lehetőséget: hangsúlyozta, hogy Dél-Korea is hasonló stílusban védekezik.
– Igen, a nem európai kézilabdában jellemző a nyitottabb védekezés, a koreaiak is ezt erőltetik a gyors, agresszív embereikkel. Alapesetben ez nem biztos, hogy kedvez a mi nagyobb testű, magas játékosainknak, de természetesen tudjuk, hogy a nyitottabb védekezésnek is megvan az ellenszere. Majd a pályán kiderül, hogy tudjuk-e alkalmazni a gyakorlatban, éles téthelyzetben. Hozzáteszem, a koreaiak sem tegnap tanultak meg kézilabdázni, a női csapatuk régóta ott van az élmezőnyben, semmi okunk sincs arra, hogy lebecsüljük őket. De ez egyébként sem jellemző ránk. Higgye el, engem csak egy dolog érdekel: az lebeg a szemem előtt, hogy elérjük a célunkat, jussunk be a legjobb nyolc közé.

– Juhász Ádám sajnálatos szemsérülése miatt Hanusz Egonnal ketten maradtak az irányító poszton. Fizikálisan nagyobb lesz a teher…
– Igen, de a legutóbbi világversenyeken, a 2021-es egyiptomi vb-n és a tavalyi Eb-n is sok időt töltöttem a pályán. Ehhez hozzá vagyok szokva, ezzel nem lesz gond. Ha nem úgy megy a játék, Egonra lehet számítani, és én is igyekszem majd segíteni a csapatot. Mindenkit tudunk pótolni, mindenkinek a maximumot kell nyújtania, függetlenül attól, hogy hány percet tölt a pályán.
Négy csapat, a svéd, a spanyol, a dán és a francia kicsit kiemelkedik a mezőnyből, de úgy érzem, az ötödiktől a tizennegyedik helyre a magyar válogatottal együtt szinte bármelyik európai csapat odaérhet. Hatalmas lesz a tét: az olimpiai kvalifikáció.
– Chema Rodríguez szövetségi kapitány kijelentette, hogy a balátlövő posztot tartja a válogatott egyik erősségének, a jobb oldali lövőknél sajnos nem ilyen gazdag a felhozatal. Igaza van?
– Ha a tényeket vesszük alapul, akkor igen:
mind a három balátlövőnk, Szita Zoltán, Bodó Richárd és Ligetvári Patrik is a Bajnokok Ligájában játszik, míg a jobbátlövők közül csak Leimeter Csaba szerepel a BL-ben. Illetve Ilics Zoran is, de ő még nem kap fontos szerepet Veszprémben. Természetesen a jobbátlövőkben is bízom, de nyilván más a mostani keret, mint amikor Nagy László vagy éppen Mocsai Tamás játszott ezen a poszton.
De nem aggódom, a jobbátlövőink meg fogják tudni oldani a feladatot.
További Sport híreink
– Lát olyat a fiatalok közül, aki korábban nem irányította magára a figyelmet, de Svédországban berobbanhat?
– A fiatalok nagy többsége már képviselte az országot világversenyen, az újak közül Ilics és Rosta Miklós játéka is kellemes meglepetés lehet. Székely Márton már tapasztalt kapusnak számít, akár ő is üde színfoltja lehet a válogatottnak. És abban is bízom, hogy a „nagy öregek”, Mikler Roland vagy akár én is fogunk tudni segíteni a válogatottnak.
Borítókép: Lékai Máté bízik a magyar válogatottban (Fotó: Nemzeti Sport)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A közelmúlt rémségei után a müncheni BL-döntőben képtelenség csalódni
A Real Madridnak és a Liverpoolnak sem sikerült az, amiben ma este minden semleges futballszurkoló reménykedik.

Brutális pénzt égetett el az angolokat kivégző PSG, de a BL-döntőben ez sem garancia
A Paris Saint-Germain triplázna, az Inter a negatív mesterhármast kerülné el ma este a BL-döntőben.

Hihetetlenül megalázták a Fradi korábbi népszerű edzőjét
Nemcsak elvesztette az állását, hanem ahogy megtudta, hogy kirúgták, szinte példátlan.

A Fradi a frászt hozta a szurkolóira a Bajnokok Ligája elődöntőjében
A címvédő magyar csapat nagy előnyt adott le francia riválisával szemben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Voks 2025: Már 1,6 millióan adták le szavazatukat

Sulyok Tamás visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek

Fel ne vedd, ha téged is erről az előhívószámról hívnak, egy magyar férfinek 17 millió forintja bánta

Európában most csak foghatják a fejüket: Londonban Magyarország mellett döntöttek, azt is elmondták, miért

Rettegett kórokozó ütötte fel újra a fejét, ezek a tünetek

Fico kifakadt: ha ezt megteszik a magyarokkal, az az Európai Unió végét jelenti

Orbán Viktor miniszterelnök fogadta Alice Weidelt

Szombati sportműsor: PSG–Inter BL-döntő és Győr–Esbjerg BL-elődöntő

Itt az újabb Kollár Kinga-botrány

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

Tarolnak a magyar úszók, újabb Európa-bajnoki cím

A Final Four előtt borult ki a Győr svéd edzője, aki a norvégokat szidja
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A közelmúlt rémségei után a müncheni BL-döntőben képtelenség csalódni
A Real Madridnak és a Liverpoolnak sem sikerült az, amiben ma este minden semleges futballszurkoló reménykedik.

Brutális pénzt égetett el az angolokat kivégző PSG, de a BL-döntőben ez sem garancia
A Paris Saint-Germain triplázna, az Inter a negatív mesterhármast kerülné el ma este a BL-döntőben.

Hihetetlenül megalázták a Fradi korábbi népszerű edzőjét
Nemcsak elvesztette az állását, hanem ahogy megtudta, hogy kirúgták, szinte példátlan.

A Fradi a frászt hozta a szurkolóira a Bajnokok Ligája elődöntőjében
A címvédő magyar csapat nagy előnyt adott le francia riválisával szemben.