1998. február 10-én született Veszprémben, jelenleg a Wisla Plock kézilabdázója balátlövőként.
Bár a sportág egyik magyarországi fellegvárában nevelkedett, kevés lehetőség jutott neki a szülővárosában. A Veszprém 2017 és 2019 között két évre kölcsönadta őt Balatonfüredre, ahol jól is ment neki a játék, 2017-ben idehaza ő lett az év ifjúsági játékosa. Nem csak a hazai versenysorozatokban mutathatta meg magát, hanem az EHF-kupában is bemutatkozott. A Wisla Plock fel is figyelt rá, egy szezonra kölcsönvette őt, majd véglegesítették a szerződését és további két évet kézilabdázott légiósként Lengyelországban, pályára léphetett a Bajnokok Ligájában is.
2022 nyarán a Pick Szeged hívását elfogadva hazatért, ám nem tudott igazán meghatározó játékossá válni a légiósokkal jelentősen megerősített klubban, így nem is volt hosszú életű a dél-magyarországi tartózkodása, a 2023–2024-es szezon lezárását követően visszatért a Wisla Plockhoz.
A korosztályos válogatottak „kijárása” után 2017-ben, eddigi pályafutása talán legjobb évében mutatkozhatott be a felnőtt nemzeti csapatban és amennyiben nem hátráltatja sérülés, ott van a keretben a nagy világeseményeken, részt vett az utóbbi időszak remekül sikerült nagy tornáin (2021-es vb, 5. hely; 2023-as vb, 8. hely; 2024-es Eb, 5. hely; 2024-es olimpia). Az utóbbi években Bodó Richárddal osztozik meg a balátlövő szerepen.