Az interjút Gazdag Dániel a Nemzeti Sportnak adta, és elmondta, a családtagjaival együtt nagyszerűen érzi magát az amerikai városban, és a sok visszajelzésből az derül ki, hogy mások is boldogok a maradása miatt. Úgy látja, ez volt a legjobb döntés, bár voltak érdeklődések iránta európai topligákból is.
– Néhány ajánlat így is befutott, de egyik sem volt annyira csábító, hogy amiatt elhagyjuk Philadelphiát. Hozzá kell tennem, a jövőm miatt eddig sem kellett aggódnom, hiszen a másfél éve kötött megállapodásból még hátravolt egy plusz egy év. A Union vezetői nagyon korrektek voltak, olyan feltételeket kínáltak az új szerződésben, hogy magammal, illetve a családommal szúrtam volna ki, ha nem írom alá. A Major League Soccerben fizetési plafon van, de a szabályzat annyit megenged, hogy egy klub három olyan labdarúgót alkalmazhat, akinek a keresete nem számít ebbe bele. Korábban nem titkoltam, a teljesítményemmel szeretném kiérdemelni, hogy a három legjobban fizetett futballista egyike legyek, örülök, hogy ez a célom is teljesült.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!