Kovács István ezúttal nem maradt meccs nélkül. A nagykárolyi játékvezető a tavalyi, katari labdarúgó-világbajnokságon nem kapott mérkőzést, az idei, Marokkóban zajló klub-vb-n viszont ő vezette az első elődöntőt a szaúdi Al-Hilal és a brazil Flamengo között. Utóbbi csapat hívei nem zárták a szívükbe Kovácsot.
Kovács István a hibás a pórul járt brazilok szerint
Nagy meglepetés született a klubvilágbajnokság első elődöntőjében: a szaúdi Al-Hilal 3-2-re legyőzte a brazil Flamengót. A vesztes fél edzője, Vítor Pereira a lefújás után kikelt a játékvezető, Kovács István ellen.

Az Al-Hilal két büntetőt is lőhetett a mérkőzésen, ráadásul a második tizenegyes előtt szabálytalankodó Gerson piros lapot kapott, így a második félidőben emberhátrányban küzdött a Flamengo.
A szaúdiak végül 3-2-re nyertek, a két kulcsember közül az egyik a brazilok legyőzésében argentinként különös örömöt lelő Luciano Vietto volt, aki kiharcolta a két büntetőt, majd csapata harmadik gólját ő szerezte. A meccs legjobbja mégsem ő lett, hanem a két tizenegyesből duplázó Szalem al-Davszari, aki novemberben emlékeztes győztes gólt lőtt a későbbi győztes Argentína ellen a katari vb-n.
A brazilok vezetőedzője, a portugál Vítor Pereira viszont egy harmadik főszereplőt talált, Kovács István személyében.
– Készen álltunk az Al-Hilalra, viszont nem álltunk készen a torna színvonalához méltatlan játékvezetésre. Provokatív bíráskodás jellemezte a találkozót, s ha nem ilyen kiváló személyiségű játékosaim vannak, biztosan több piros lappal fejeztük volna be a mérkőzést – fogalmazott Pereira, aki kettős mércét látott abban, ahogy csapata hét, míg az Al-Hilal csak három sárga lapot kapott. A szakember kiemelte, hogy egyenlő létszámnál az Al-Hilal csak büntetőből találta el a kaput, így szerinte jobb csapatként a Flamengo érdemelte volna meg a döntőbe jutást.
További Sport híreink
A torna történetében első szaúdi csapatként döntőbe jutott Al-Hilal argentin vezetőedzője, Ramón Díaz szerint viszont csapata meglepte a Flamengót, a büntetők jogosságához pedig nem férhetett kétség.
A másik elődöntőben a Real Madrid az egyiptomi Al-Ahlival mérkőzik meg szerda este. A klub-vb aktuális lebonyolításában még sohasem rendeztek európai csapat nélkül finálét, és a legutóbbi kilenc döntőt kivétel nélkül az öreg kontinensről érkezett klub nyerte meg.
Borítókép: Kovács István munkájával nem volt elégedett a Flamengo vezetőedzője (Fotó: NurPhoto via AFP/Flaviu Buboi)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hiába Dzsudzsák Balázs bombagólja, olyan tizenegyest kapott a Győr, ami a mesében nincs
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.

Kerkezt hamar lecserélték, a Liverpool megint a hosszabbításban bukott el egy meccset
Szoboszlai Dominik az utolsó percekben a meccset is megnyerhette volna csapatának.

Nem kell feltalálni a robbanómotort – edzői hibáiról beszélt Kós Hubert nevelőedzője
Magyarovits Zoltán szerint éveket spórolhatunk, ha nem saját tapasztalatból jövünk rá, mi vezet zsákutcába.

A tévériporter szerint az ellenfél öltözőjébe akart betörni az NB I-es focista
Sztefanosz Evangelou a szünetben be akart menni korábbi csapata, a ZTE öltözőjébe, hogy tiszteletre szólítsa fel a vendégeket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk