A tavalyi, júniusi világbajnokságon 200 pillangón világrekordot döntő Milák Kristóf is örömmel vette a hírt, hogy ismét hazai közönség előtt szerepelhet. – Mindig különleges érzés a Duna Arénában úszni csúcskategóriás nemzetközi versenyen.
Kizárólag nagyszerű emlékeket őrzök az itteni eseményekről, a négyes pályát a második otthonomnak tartom. Tavaly világcsúcsot javítottam, világbajnoki címeket nyertem, korábban Európa-bajnokságot, naponta itt edzek, szóval egy újabb világkupa fantasztikusnak ígérkezik.
Alig várom, hogy ismét a fantasztikus hazai szurkolók előtt versenyezhessek, akik egyedi, semmihez sem fogható hangulatot képesek teremteni – mondta az olimpiai bajnok.
Magyarország 2018, 2019 és 2021 után negyedszerre rendez világkupa-viadalt. Amióta a Duna Aréna megnyitott, azóta minden évben helyt adott csúcskategóriás úszóversenynek: 2017-ben világbajnokság, 2018-ban világkupa, 2019-ben úszó BL, junior-világbajnokság és vk, 2020-ban, az ISL alapszakasza, 2021-ben Európa-bajnokság, majd vk, tavaly pedig újfent felnőtt vizes világbajnokság zajlott a világ egyik leggyorsabbnak számító medencéjében.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!