A L’Équipe a kinevezés hivatalossá válása előtt arról írt, hogy az Atlético Madrid támadója a válogatottság lemondását fontolgatta, amiért nem ő lett a csapatkapitány. Maga az érintett nem nyilatkozott erről, ám Kylian Mbappé a péntek esti, Hollandia elleni Eb-selejtezőt megelőző sajtótájékoztatón hosszan beszélt Griezmannról is:
– Beszéltem Antoine-nal, aki érthető módon csalódott volt. Mondtam neki, hogy a helyében valószínűleg én is így reagáltam volna. Ő a legfontosabb, de mindenképpen az egyik legfontosabb játékos a Deschamps-érában. Sokkal több tapasztalata van válogatott szinten, mint nekem, nagy tisztelet övezi a csapaton belül. Szükségünk van rá, a játékkedvére. Kéz a kézben, vállt a vállnak vetve haladunk majd. Ha bármilyen észrevétele van, mindig le fogok ülni vele, és meghallgatom. Egyébként mindenkinek a véleményére kíváncsi leszek, ebben a csapatban teljes a szólásszabadság.

Arra a kérdésre, hogy számított-e a csapatkapitánynak járó karszalagra, azt felelte, Katarban még az eszébe sem jutott, ám amikor Didier Deschamps elé állt, és rákérdezett, hogy vállalná-e a szerepet, nem mondhatott mást, mint igent. Kérdezték tőle, hogy vajon miért éppen rá eshetett a szövetségi kapitány választása, ezt felelte:
– Akik játszottak már velem egy csapatban, tudják, mennyire megszállottja vagyok a győzelemnek. De azt meg én tudom nagyon jól, hogy egyedül nem nyerhetek, csakis a csapattal. Deschamps azt várja tőlem, hogy húzzam magammal a többieket, illetve hogy kapocs legyek a régiek és az újak között. Tudom, hogy a megszólalásaimra nagyon sokan figyelnek, de azzal is tisztában vagyok, hogy ennek a csapatnak sok fontos futballistája van. Semmit sem akarok egyedül eldönteni, és a médiamegjelenéseket sem fogom kisajátítani. Nem lenne egészséges, ha mindig én ülnék itt önökkel szemben, fontos, hogy a többiek is beszéljenek.
Európa-bajnoki selejtezők, pénteki program:
1. forduló
B csoport:
Franciaország–Hollandia, Saint-Denis 20.45 (tv.: Spíler2)
Gibraltár–Görögország, Faro 20.45 (Match 4)
E csoport:
Csehország–Lengyelország, Prága 20.45
Moldova–Feröer-szigetek, Chisinau 20.45
F csoport:
Svédország–Belgium, Solna 20.45 (Spíler1)
Ausztria–Azerbajdzsán, Linz 20.45
G csoport:
Bulgária–Montenegró, Razgrad 18.00 (Spíler2)
Szerbia–Litvánia, Belgrád 20.4
Borítókép: Mbappé és Griezmann között nincs harag (Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!