A Liverpool alapembere kitálalt: féltek a tragédiától Szoboszlai Dominikék
A francia válogatott védő Arne Slotról, Trent Alexander-Arnold utódjáról, valamint a válogatottról is beszélt.
A francia válogatott védő Arne Slotról, Trent Alexander-Arnold utódjáról, valamint a válogatottról is beszélt.
Máshogy nem ment a gólszerzés, így a csatár színészkedéssel próbált kicsikarni egy tizenegyest a horvátok ellen.
A játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnoki címet szerző Didier Deschamp utóda Zinédine Zidane lehet.
Didier Deschamps keretet hirdetett a gallok novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzéseire.
A világbajnok játékos a magyarázat szerint azért maradt ki a válogatottból, mert a sérülése után lábadozik.
Jó emlékeket őrizhetnek majd a Bozsik Arénáról a gallok, akik leckét adtak Izraelnek.
Didier Deschamps csütörtökön kihirdette a keretét az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre.
Hallgatott a teste jelzéseire, és sorozatos sérülései hatására, 31 évesen visszavonult Raphael Varane.
A gallok ismét megnehezítették a magyar pólósok dolgát, ötméteresekkel végül a mieink győztek.
Münchenben a kontinenstorna első elődöntőjén a bátorság csap össze az óvatossággal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Izrael atomprogramjáról Jeruzsálem hivatalosan továbbra sem nyilatkozik.
Tíz generáció választja el egymástól az 1,2-es ősmodellt és az új hibridet, mégis sok minden összeköti őket.
A német mester lenyűgözve figyeli, hogy jobbnál jobb játékosokat vesz szeretett csapata.
Kis magyar táncrajz – Rendhagyó néprajzi óra keretében interaktív módon mutatja be a Kárpát-medence autentikus néptáncait, népzenéit, viseleteit a Duna Művészegyüttes országszerte hetvenhat helyszínen.
Csikós Zsóka az ezer méteren aratott győzelem után az olimpiai távon, ötszáz méteren is Eb-aranyérmes.
Nem mértek sugárzást a támadás után.
Keszthely országgyűlési képviselője szerint lett volna máshol is hely a kiállításnak.
Csikós Zsóka az ezer méteren aratott győzelem után az olimpiai távon, ötszáz méteren is Eb-aranyérmes.
Nem mértek sugárzást a támadás után.
Keszthely országgyűlési képviselője szerint lett volna máshol is hely a kiállításnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.