A Mezőkövesd kapusa több olasz válogatott sztárral is szerepelt egy csapatban, közülük talán a jelenleg a PSG-t erősítő Marco Verratti a legnagyobb név, de mint megjegyezte, a tehetség és a munka nem elég ahhoz, hogy valaki befusson, ehhez szerencsére is szükség van. Vegyük az ő esetét, aki a biztató ifiévek után soha nem jutott el a Serie A-ba.
– A lehetőségem meglett volna rá (a Serie A-ra – a szerk.), de a legrosszabbkor jött egy sérülés, és több szerencsétlen eset is közrejátszott, hogy ez így alakult. Ez az élet rendje, nem minden alakul úgy, ahogy szeretnénk, viszont mindig készen kell állnunk, hogy újra tudjuk kezdeni. Az én filozófiám az, hogy bárhol legyek is, mindig, mindenhol a legjobb tudásom szerint kell játszanom – fogalmazott Piscitelli.
A Milanban eltöltött évekről persze szép emlékeket őriz: – A Milant mindig is imádni fogom, a klubnak, az ott folyó munkának, az edzéseknek köszönhetem, hogy kapus lehetek. A Milannál mindig nagyszerű kapusok voltak, és én is úgy nőttem fel, hogy a legjobb akarok lenni. Éveket töltöttem a klubnál, úgyhogy valóban közelről láthattam a világ legjobbjait, hogy élnek, hogy gondolkodnak a fociról. Egy nagyszerű futballközeg a klub. Abban az időben Christian Abbiati volt a csapat kapusa, aki ugyancsak kiváló kapus. De a legszebb emlékeim a példaképemről, Gigi Buffonról vannak, miután egy ízben két hetet készülhettem az olasz válogatottal, még a 2012-es Európa-bajnokság előtt.
Borítókép: Riccardo Piscitelli a Milanból indulva Mezőkövesdre jutott (Fotó: Csudai Sándor/Origo)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!