Koszta Márk élettörténete kalandos. A huszonhat éves labdarúgó Miskolcon született, a Honvéd akadémiáján nevelkedett, de mégsem Kispestről ment nyugdíjba. „Leugrott” Mezőkövesdre, majd az Újpest érintésével Zalaegerszegen kötött ki, hogy aztán meg se álljon Dél-Koreáig. Tavaly márciusban szerződött a ZTE-től a dél-koreai bajnokságban szereplő Ulszan Hyundaihoz, majd belekóstolt az orosz futballba is, a Torpedo Moszkva azonban kölcsönadta Izraelbe, ahol a kieséstől készül megmenteni a Makkabi Bné Reineh csapatát. Az első lépést megtette, amióta csatlakozott a Názárettől északra található, húszezer lakosú kisváros klubjához, az ő mesterhármasával nyert újra a Makkabi. Koszta klubja az utolsó előtti helyen szerénykedik a tabellán, van tehát feladat bőven.
Újratervez Izraelben, és beverekedné magát Marco Rossi válogatottjába
Különös, fordulatokban gazdag karrier Koszta Márké. Az újabban csatárt játszó labdarúgó a húszas évei elején a Marco Rossi vezette Honvéddal nyert bajnokságot, majd elkezdte keresni a helyét, előbb itthon, aztán külföldön. Egy ideig slágertéma volt, hogy vajon hogyan boldogul a háborúban álló, szankciókkal sújtott Oroszországban. Koszta azóta Izraelben próbálkozik, és a dél-koreai majd az orosz hányattatásai után végre magára talált. Ha a csapata bentmarad az első osztályban, a következő szezont is a Makkabi Bné Reineh csapatánál tölti. Kezdi utolérni magát, egy hete mesterhármassal jelentkezett.
– Az elmúlt forduló jól sikerült, előbb egy szögletvariáció után ballal, majd egy kontratámadás végén jobbal rúgtam gólt, és én végezhettem el a csapat tizenegyesét, mert a kijelölt játékos akkor már nem tartózkodott a pályán. Így jött össze a mesterhármas a Sektzia Nes Tziona ellen. Lehetett volna négyes is, de nem akartam fölösleges vitába keveredni az egyik csapattársammal. Kaptunk ugyanis még egy tizenegyest, és mivel láttam, hogy Oszama Khalaila mindenképpen ragaszkodott ahhoz, hogy ő végezhesse el, nem erősködtem. Sajnos kihagyta, de a lényeg az, hogy így is nyertünk – mesélte lapunknak Koszta Márk.
A Honvéddal egyszeres magyar bajnok játékos nemzetközi társaságba illeszkedett be Izraelben. A Transfermarkt szerint a bolgár Ludogoreccel a Bajnokok Ligájában szerepelt Abel Anicet a Makkabi Bné Reineh keretének legértékesebb játékosa, a madagaszkári–francia kettős állampolgárságú, 32 éves középpályás játékjogát ötszázezer euróra taksálja a honlap. A keret többi légiósával, brazil, francia, osztrák, portugál és szerb játékossal együtt Koszta a középmezőnyben helyezkedik el a háromszázezer eurós becsült piaci árával. A korábbi nehéz időszakot maga mögött hagyva a magyar futballista megtalálta a számítását Izraelben.
– A dél-koreai Ulszanban töltött időszak nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Onnan szerződtem az orosz bajnokság kieső helyén álló Torpedo Moszkvához. Fizikálisan volt lemaradásom, és mentálisan sem voltam a topon. Érződött a meccshiány, a mellőzöttségből adódóan a formám sem volt az igazi. Ugyan a Honvéd befogadott, edzéslehetőséget biztosított, amiért a mai napig hálás vagyok Simon Miklósnak, aki edzőm volt annak idején az akadémián, és mindvégig éreztem a bizalmát. Fiatalabban az idősebbek között futballozhattam, és ez nagyot lendített a játékomon. De hagyományos alapozáson mégsem vettem részt, márpedig ez nem jött volna rosszul – mondta a labdarúgó.
Koszta csak epizódszerepet kapott Moszkvában, és azóta is rendszeresen kérdezik tőle, hogy ő maga mit tapasztalt a háborúból a szankciókkal sújtott Oroszországban.
– A hétköznapokban szinte alig volt észrevehető bármilyen látványos változás. Néhány nagyobb sportszergyártó cég kivonult az orosz piacról, és akadt olyan gyorsétterem, amelyik bezárt, de ezeket leszámítva nem éreztük, hogy egy háborút viselő országban élünk – emlékezett az orosz időszakára Koszta.
Még az sem elképzelhetetlen, hogy az Izraelben csatárként foglalkoztatott játékos egyszer visszatér Moszkvába, bár Koszta ennek nem feltétlenül örülne. A Torpedo Moszkva első körben fél évre adta őt kölcsön Izraelbe, és amennyiben a Makkabi Bné Reineh kiharcolja a bentmaradást, a magyar játékos mandátuma automatikusan egy évvel meghosszabbodik. Az érintett egyelőre nem is tekint ennél messzebbre.
– Eddig minden a legnagyobb rendben, kezdek újra formába lendülni. Egyelőre az a legfontosabb, hogy ezt állandósítsam, aztán ha ez sikerül, akkor el lehet kezdeni arról gondolkodni, hogy mi lehet a következő lépcsőfok a karrieremben – tekintett a jövőbe Koszta Márk. – Gyerekként arról álmodoztam, hogy meg tudjam magam mutatni egy külföldi bajnokságban, és szerepelhessek a magyar válogatottban. Az első már összejött, a második nem csak rajtam múlik. szövetségi kapitány még Kispestről ismer, azóta sokat változtam, már nem elsősorban középpályásként, inkább csatárként számolnak velem. Majd meglátjuk, hogyan alakul a sorsom.
További Sport híreink
Borítókép: Koszta Márk jól érzi magát Izraelben (Fotó: Makkabi Bné Reineh)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
A német edző lemondása nem csak a Liverpool szurkolóit érintette érzékenyen.
Őrület, hogyan jutott fel egy kiscsapat a labdarúgó BL főtáblájára az éjjel + videó
A Brest is ott lesz az új lebonyolítású Bajnokok Ligájában a 36 együttes között.
Eldől a feljutás? Kulcsfontosságú rangadót rendeznek Győrben
Egy kimenetel esetén már hétfő este lezárulhat a feljutás kérdése.
Háromgólos előnyt herdált el a BL-döntőre készülő Real Madrid + videó
Alexander Sorloth négyszer is betalált a spanyol bajnokcsapat ellen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezekkel a számokkal nyerhetett több mint 1 milliárd forintot a hatos lottón
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
"Elválunk, elhagylak" - Veszekedéstől volt hangos Király Viktor otthona
A természet lassan visszaveszi Kispest első polgármesterének patkánytanyává lett házát
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
A kórházból üzent Robert Fico + videó
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Fernando Alonso tovább háborúzik, majd minden idők legunalmasabb versenyéről beszélt
Meghalt Varga Szilvia
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Elhunyt az iráni elnök
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÍgy ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
A német edző lemondása nem csak a Liverpool szurkolóit érintette érzékenyen.
Őrület, hogyan jutott fel egy kiscsapat a labdarúgó BL főtáblájára az éjjel + videó
A Brest is ott lesz az új lebonyolítású Bajnokok Ligájában a 36 együttes között.
Eldől a feljutás? Kulcsfontosságú rangadót rendeznek Győrben
Egy kimenetel esetén már hétfő este lezárulhat a feljutás kérdése.
Háromgólos előnyt herdált el a BL-döntőre készülő Real Madrid + videó
Alexander Sorloth négyszer is betalált a spanyol bajnokcsapat ellen.