Benedek és Kásás utódai megszerezték az első győzelmüket

A Központi Sportiskola SE-ben évtizedek óta kiemelkedően eredményes vízilabdázó utánpótlás-nevelés folyik. Onnan eddig nem kevesebb, mint tíz olimpiai bajnok került ki, köztük Benedek Tibor és Kásás Tamás. A jelenlegi gárda – amely 18 éves átlagéletkorú – azzal hívta fel magára figyelmet, hogy az ob I profi csapatai között két döntetlen után legutóbb a Szentes otthonában megszerezték első győzelmüket a 12-9-es sikerrel. A folyamatosan változó összetételű csapatot immár huszonkettedik esztendeje Horváth János készíti fel.

Jocha Károly
2023. 04. 06. 10:53
null
Fotó: Varga Jennifer
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Magam is tt kezdtem el pólózni – eleveníti fel a kezdeteket Horváth János. – A létrafokok megmászását követően előbb egy évig Egerben, majd 28 éves koromig az OSC-ben játszottam, amikor egy sérülés miatt abba kellett hagynom. Mohácsi Attila külföldre ment, így azonnal a felnőtt csapatnál kezdhettem el edzői pályafutásomat. Három év múlva Szívós István hívására jöttem a KSI-be. Szívesen foglalkozom a fiatalokkal, akikkel kiváló kollégák segítségével olykor már látványos eredményeket tudunk felmutatni. Azt számolgatás nélkül ki merem jelenteni, hogy az én több mint két évtizedes időm alatt jóval száz fölötti játékost adtunk az élvonalbeli együtteseknek, miközben többen bekerültek a válogatottba is. 

A vezetőedző nem szégyelli, hogy neki is folyamatosan fejlődnie kell, hogy megfeleljen a kihívásoknak.

– Nekem is igyekeznem kell, bár konkrét példaképem nincsen, viszont sok, kiváló szakemberrel tartom rendszeresen a kapcsolatot. Sokat tanultam például Kemény Fecsó bácsitól, Kemény Dénestől, Kovács Istvántól, Földi Lászlótól. Dabrowski Norberttől, hogy csak néhányat említsek közülük, akikkel visszatérően és sokat érően konzultálok. Büszke vagyok arra, hogy a 2021-ben első alkalommal odaítélt az év utánpótlás edzője kitüntetést nekem adták át.

 

Benedek Tibor és Kásás Tamás utódai között ismét több szép reményű fiatal pallérozódik.

– A jelenlegi játékosállomány is sokat ígérő. Nagy Ákos például éppen a közelmúltban már a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott, de ugyancsak sokra hivatott tehetségként említhetem Szalai Pétert, Danka Benedeket és Szépfalvi Gergelyt. 

Horváth János derűlátóan tekint a jövőbe.

– Azt nem tudom megjósolni, hogy a magyar felnőtt férfi-vízilabdaválogatott hoz-e, s ha igen, milyen színű érmet a 2024-es párizsi játékokról, de abban biztos vagyok, hogy Párizsban vagy Los Angelesben a jelenlegi KSI-pólósok között lesz olyan, aki tőlünk kerül tovább a válogatottságig. 

Borítókép: nagyszerű csapat kovácsolódik Horváth János keze alatt (Forrás: Facebook)


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.