Mint beszámoltunk róla, vasárnap a Bundesliga utolsó helyén álló Hertha menesztette Sandro Schwarz vezetőedzőt, és az utolsó hat fordulóra Dárdai Pál kezébe adta az irányítást. Berlinben abban bíznak, hogy a klubot a kieséstől korábban már kétszer is megmentő magyar edzővel megmenekülhetnek, noha a biztos bennmaradáshoz ötpontos, az osztályozóhoz – két csapattal szemben – kétpontos hátrányt kellene ledolgozni.
Százmilliókat kasszírozhat Dárdai Pál, ha megmenti a Herthát
Dárdai Pál anyagilag biztos nem jár rosszul azzal, hogy harmadszor is elvállalta a vezetőedzői szerepet a Hertha élén. A német Bild nyilvánosságra hozta, mennyit keres a magyar klublegenda a kiesés elől menekülő csapatnál az idény végéig. Nagy számokat látunk, mesés fizetésről ugyanakkor aligha lehet beszélni: Berlinben tavaly hasonló helyzetben Felix Magath a dupláját kapta annak, amit most Dárdai.

Dárdai Pál korábban azt nyilatkozta, hogy a Hertha vezetői hosszú órákon át győzködték, hogy fogadja el a kihívást. Azt nem tudjuk, hogy az anyagiak mekkora szerepet játszottak abban, hogy végül kötélnek állt, de a német Bild most megszellőztette a számokat, amelyek első ránézésre meggyőzőnek tűnnek.
E szerint Dárdai a bajnokságból hátralévő hat meccsre, plusz opcionálisan a két osztályozóra fix, 500 eurós, mintegy 185-186 millió forintos fizetést kap. A lap azt is tudni véli, hogy a bennmaradás kiharcolása esetén további bónusz jár az edzőnek, aki így legfeljebb egymillió eurót vághat zsebre.
Forintban kifejezve tehát százmilliók üthetik Dárdai markát, ha harmadszorra is megmenti a Herthát a kieséstől. Fontos viszonyítási pont ugyanakkor Felix Magath tavalyi fizetése. Ő hasonló, de kicsit jobb helyzetben vette át a Hertha irányítását tavaly tavasszal, s végül osztályozón tartotta bent a csapatot a Bundesligában az előző idény végén. Magath a Bild szerint ezért kétmillió eurót kapott, tehát a dupláját annak, ami most Dárdainak járhat. Magath tavaly kilenc meccsre ugyancsak félmilliós fix bért kapott, de neki a bennmaradásért járó bónusz másfél millió euróra rúgott.
Érdekesség, hogy Schwarz kirúgásával a Hertha meg is takarította azt a pénzt, amelyet Dárdainak a siker esetén ki kell fizetnie. A leváltott edző szerződése 2024 nyaráig szólt, ami 2,1 milliós költséget jelentett volna a berlinieknek, ám az idő előtti elválással ennek csak a felét kell kifizetni Schwarznak. A Hertha tehát spórol egymilliót, amelyet szívesen áttenne Dárdai zsebébe, ha összejön a bennmaradás.
Borítókép: Dárdai Pál komoly pénzt kap a Hertha irányításáért, másfelől talán keveset is (Fotó: MTI/AP/DPA/Andreas Gora)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Vinícius Júnior üzent a Real Madrid szurkolóinak a durva kifütyülése után + videó
A Levante elleni mecs előtt és a lefújás után is megtörten látták az alagútban a brazil játékost.

Eppel-góllal, bravúrral kezdte meg idei szereplését az FK Csíkszereda
Egyetlen gól döntött a székelyföldi csapat javára.

Venus Williams visszatért az Australian Openen, teljes összeomlás lett a vége + videó
Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.

A magyar sportoló ijesztő esése után azonnal le kellett állítani az Eb-futamot
Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Vinícius Júnior üzent a Real Madrid szurkolóinak a durva kifütyülése után + videó
A Levante elleni mecs előtt és a lefújás után is megtörten látták az alagútban a brazil játékost.

Eppel-góllal, bravúrral kezdte meg idei szereplését az FK Csíkszereda
Egyetlen gól döntött a székelyföldi csapat javára.

Venus Williams visszatért az Australian Openen, teljes összeomlás lett a vége + videó
Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.

A magyar sportoló ijesztő esése után azonnal le kellett állítani az Eb-futamot
Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!