A berliniek akkor is kiállnak Dárdai Pál mellett, ha kudarcot vall

A Hertha vasárnap délután jelentette be, hogy meneszti Sandro Schwarzot, és Dárdai Pál vezetésével próbálja meg kivívni a bennmaradást a Bundesligában. Harmadszor is szorult helyzetben lett vezetőedző a berliniek magyar klublegendája, de minden eddiginél nehezebb feladatot vett a nyakába. A szurkolók most megadnák neki azt, amit a klub legutóbb elmulasztott megtenni: tiszteletet, hűséget és időt. De vajon Dárdai lesz-e újra megmentő?

2023. 04. 17. 7:10
Dárdai Pál
Fotó: MTI/AP/Michael Sohn
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak idő kérdése volt. Az önsorsrontó Hertha vezetősége januárban döntött úgy egyhangúlag, hogy kirúgja Fredi Bobic sportigazgatót, az embert, aki 2021. november 29-én felállította a berlini kispadról vezetőedzőt, és módszeresen irtotta a klub identitását. Ezt igyekszik visszaépíteni a B-közepes szurkolóból lett klubelnök, Karl Bernstein, akinek tavaly nyári színre lépése óta meg voltak számlálva Bobic napjai. És a csapat gyászos szereplését látva Dárdai visszatérésének a napja is csak idő kérdése volt.

Dárdai Pál visszatért a Hertha élére. Fotó: Éberling András

Vasárnap jött el a pillanat, két nappal azután, hogy a Hertha súlyos, 5-2-es vereséget szenvedett a kiesés ellen vívott harcban az egyik legnagyobb rivális Schalke otthonában, és ezzel a Bundesliga utolsó, 18. helyére csúszott vissza. Ezután köszönt el a klub Sandro Schwarztól, és helyezte újra minden reményét Dárdai Pálba.

Az eddigi legrosszabb helyzet

A magyar edző korábban már kétszer mentette meg a kiesés felé száguldó Herthát. Először 2015. február 5-én vette át az irányítást, amikor a Hertha az utolsó előtti helyen ugyancsak potenciális kieső volt, de volt még hátra 15 forduló az idényből, és a biztos bennmaradás karnyújtásnyira volt. Dárdai végül a 15. helyen végezve benntartotta a Herthát, amelyet a rá következő két idényben már a hetedik és a hatodik, nemzetközi kupaindulást érő helyekre vezetett. Az első vezetőedzői időszaka 2019 nyarán ért véget egy 11. helyezéssel.

Másodjára 2021 januárjában szólította a kötelesség Dárdait a Hertha kispadjára. Akkor jobb volt a helyzet, a csapat 14. volt, nem állt a kiesőzónában, de mindössze két pontra volt tőle, és mivel rossz formában volt (négy bajnoki, egyetlen pont), a vezetők úgy érezték, közbe kellett lépni. Dárdai akkor is stabilizálta a helyzetet, megtartotta a 14. helyet és a kétpontos előnyt is az osztályozós helyezéssel szemben az idény végére. Aztán érkezett szakmai főnöknek Bobic, aki a következő évadban nem hagyta sokáig dolgozni őt.

Most kétségkívül az eddigi legnagyobb kihívás előtt áll Dárdai. Most van a legkevesebb ideje, hogy változást érjen el, mindössze hat forduló van hátra a Bundesligából. És most indul a legrosszabb helyzetből is: egyrészt utolsó a csapat, másrészt az automatikus bennmaradást jelentő 15. hely öt pontra van, az osztályozó, ami tavaly is a klub mentsvára volt, csak kettőre, de ahhoz két csapatot (Stuttgart, Schalke) is meg kellene előzni.

Dárdai Pál: Még annál is nehezebb lesz

– Ez nem nehéz, hanem még annál is nehezebb feladat – jelentette ki Dárdai Pál a harmadik berlini kinevezése után a Nemzeti Sportnak nyilatkozva. – Egyáltalán nem volt tervben, hogy ismét a Hertha vezetőedzője legyek, amióta Fredi Bobic távozott, arról beszélgettem a klub vezetőivel, hogy esetleg visszatérek az utánpótlásba. Most viszont megkerestek, hosszú órákig győzködtek, és végül abban maradtunk: megpróbálok segíteni, aztán a nyáron meglátjuk, hogyan tovább.

A jelenlegi megbízatása ugyanis csak az idény végéig szól. Éppúgy, mint a tavaly tavasszal, szintén tűzoltónak kinevezett Felix Magathnak. Neki akkor kicsivel több ideje, nyolc meccse volt, és nem is kellett akkora csodát tennie, mint most Dárdainak, mert az osztályozós hely eléréséhez még ponthátrányban sem volt. Végül a másodosztályban bronzérmes Hamburg elleni osztályozón bennmaradt a Hertha. Magath viszont nem vállalta tovább a munkát.

Mi lesz most?

Bobic 2021-ben úgy rúgta ki Dárdait, hogy abban az edzői korszakában meccsenként 1,21 pontot átlagolt. Azóta mindhárom vezetőedző rosszabbul teljesített ennél: Tayfun Korkut 0,64, Magath 1,11, Schwarz 0,76 pontot jegyzett. Nem csoda, hogy a Hertha azóta folyamatosan a kiesés ellen vív harcot.

Dárdai szombaton a 12. Werder Bremen ellen mutatkozik be hazai pályán, és a győzelem kulcsfontosságú lenne a legutóbbi hat fordulóban nyeretlen Herthának. Utána idegenben a bajnoki címért kiélezett harcot folytató Bayern München ellen nem sok sansz van, aztán következik újra Berlinben a közvetlen rivális Stuttgart elleni kiesési rangadó, amit újra meg kellene nyerni. A 11. Köln otthonában nem reménytelen a pontszerzés, majd otthon a Bochum ellen megint csak győzelemre lehet szükség. Az utolsó fordulóban a középcsapat Wolfsburg ellen idegenben is el lehet csípni egy pontot.

Ha ezzel az igencsak pozitív eredménysorral számolunk (három győzelem, két döntetlen, egy vereség), az elég lehet minimum az osztályozó eléréséhez, de akár a sima bennmaradáshoz is, ugyanakkor átlagban 1,83 pontot jelentene. Tehát Dárdainak felül kellene múlnia korábbi önmagát, ilyen magas pontátlagot korábban egy idényében sem ért el a Herthával.

A klubnál most uralkodó szellemiség segítheti Dárdait, a Bobic-féle rémálomnak vége. A vezetői feladatokat jelenleg a Herthához ízig-vérig kötődő Benjamin Weber és Andreas Neuendorf látja el – előbbi sportigazgatóként, míg utóbbi kapocs az akadémia és a profi csapat között. Weber korábban 2004 és 2022 között állt a Hertha alkalmazásában különböző pozíciókban, Dárdai korábbi csapattársa és jó barátja, Neuendorf pedig 149 Bundesliga-mérkőzésen segítette az együttest másodedzőként a magyar klublegenda egykori stábjában.

A szurkolók bíznak benne

A Hertha edzőváltásról szóló bejelentésére záporoztak a hozzászólások a klub hivatalos Facebook-oldalán. Kiemeltük a négy legtöbb, egyenként több száz kedvelést kapott véleményt, amelyek jól mutatják, a drukkerek maximálisan bíznak Dárdaiban.

„Tisztelet Dárdai Pálnak, hogy harmadszor is elvállalta a feladatot, annak ellenére, hogy ki is eshet… Ez mutatja, hogy sok herthás van, akik a nyilvánosságban szerepelnek, de ő az egyetlen, aki törődik is a klubbal. Sok sikert Páli!”

„Pálhoz ragaszkodni kell. Nem számít, melyik osztály, nem számít, hogyan alakul. A lényeg, hogy újra készen áll, és megmutatja, mennyire szereti a klubját. Tiszteletet és hűséget érdemel.”

„Végre! Most csak hagyják nyugodtan dolgozni. Minden tiszteletem az övé, amiért visszajött hozzánk két kirúgás után. Igazi úriember. Remélem, hogy ha kiesünk, a másodosztályban is marad, mert ő az egyetlen igazi edző számunkra.”

„Dárdai passzol a régi Herthához, de soha nem illet a Bobic-féle bagázshoz. Fogalmam sincs, hol végzünk a bajnokságban, attól tartok, túl későn jött a váltás, de szorítok a csapatért. Üdv itthon, Pál!”

Borítókép: Dárdai Pál újra megmentheti a Herthát (Fotó: MTI/AP/Michael Sohn)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.