A számok magukért beszélnek: Gruber Zsombor ebben az idényben öt meccsen és mindössze 197 játékperc alatt már három-három gólt és gólpasszt jegyez. A húszéves támadó kedden a Ludogorec ellen 3-0-ra megnyert BL-selejtezőn is gólpasszt adott csereként beállva. Gruber jelenleg a Fradi második legeredményesebb játékosa az idényben a hét kanadai ponttal (hat gól, egy gólpassz) álló Varga Barnabás mögött, aki viszont több mint dupla annyi időt (464 perc) töltött a pályán.

Gruber az idény előtt lapunknak elmondta , hogy bizonyítani szeretne Robbie Keane vezetőedzőnek, miután a nyáron visszatért a csapathoz az MTK-nál kölcsönben töltött félév után.
A Fradi tehetsége arról, hogy tagja lehet-e a BL-keretnek
Az ír edzőnek a Ludogorec elleni meccs előtt David Beckham jutott eszébe Gruberről, akit annak idején a Manchester United is kölcsönadott a fejlődése érdekében.
Mindenesetre a fiatal magyar játékos láthatóan nem bízta el magát attól, hogy remekül kezdte az idényt a Fradiban. A Ludogorec elleni győzelem és továbbjutás után arról beszélt, hogy még mindig nem érzi biztosnak a helyét a BL-keretben.
– Remélem, most már bent tudok maradni a BL-keretben, ezen leszek és minden meccsen majd pályára szeretnék lépni és természetesen szeretnénk bejutni a Bajnokok Ligájába – idézte Gruber szavait az Origo.
A Fradi a BL-selejtező következő körében az azeri Qarabag ellen játszik már a főtáblára jutásért, ami után a siker esetén majd le kell adnia a keretét a Bajnokok Ligájára. Gruber tehát úgy érzi, még bizonyítania kell.
Robbie Keane: Szeretnék, ha Gruber mindig játszana?
Reagált Robbie Keane is a tehetséges támadó helyzetére, akit egyre többet kérdeznek Gruberről a jó teljesítménye láttán.
– Szeretnék, ha Gruber mindig játszana? – kérdezte vissza Keane a magyar újságírókat, majd rátért a Ludogorec elleni teljesítményre. – Ezért mondom azt a cseréknek mindig, hogy ne azért álljanak be, hogy meglegyünk létszámban, hanem hozzanak minőséget is a játékunkba. Ezúttal így történt Gruber, Maiga és Zachariassen esetében is. De az egész csapat fantasztikus volt.