Nem Valter volt a holland csapat egyetlen versenyzője a királyetap élcsoportjában, ott tekert vele a 2019-es Tour de France harmadik helyezettje, Steven Kruijswijk is.
Bár a szakasz elején talán sokan – főleg a magyar szurkolók közül – eljátszottak a gondolattal, hogy Valter hazaérhet, valójában ő és Kruijswijk is Jonas Vingegaard sikeréért dolgozott. Amikor a dán klasszis támadott a főmezőnyben, utolérte csapattársait, előbb Valter, majd Kruijswijk dolgozott előtte annyit, hogy Vingegaard minden riválisát le tudta szakítani.
Az utolsó kilométereket a dán kerekes már egyedül tekerte végig, aki úgy nyerte meg a baszk körversenyt, hogy a hat szakasz felén, három etapon ő ért elsőként célba.
Valter Attila a hajrát már elengedhette volna, hiszen a feladatát elvégezte, de nem tette, alig több mint egy perccel dán csapattársa mögött ért célba, és négy helyet javítva tizenharmadikként zárt összetettben. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a Jumbo–Visma ismét elégedett a csömöri születésű kerékpáros teljesítményével.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!