Kedden két magyar teniszező lépett pályára a Roland Garros selejtezőjében, s mindkettő magasabban rangsorolt riválissal szemben kísérelte meg a továbbjutást. Jani Réka (154.) a dél-koreai Dzsang Szu Dzseong (116.), Piros Zsombor (125. a világranglistán) a német Dominik Köpfer (102.) ellen játszott Párizsban.
Babos Tímea régóta várt sikere, felemás magyar nap Párizsban
Piros Zsombor és Jani Réka is bravúrra készült a Roland Garros selejtezőjében, de csak utóbbi járt sikerrel. Babos Tímea a rabati WTA-tornán nyert egyes meccset, hasonló siker több mint két éve nem jött neki össze.

Jani tavaly volt először főtáblás a salakpályás Grand Slam-versenyen, s az első lépést idén is megtette. Koreai ellenfele a mérkőzés folyamán egyszer sem került brékelőnybe. Az első játszma befejezésével akadtak gondjai a magyar teniszezőnek, de végül fogadóként lezárta azt (6:4), a második szettben pedig már adogatóként megtette ugyanezt (6:3). Janira a következő fordulóban papíron könnyebb ellenfél, a francia Alice Robbe (190.) vár.
Sejteni lehetett, hogy Piros Zsombornak meggyűlik a baja Köpferrel, aki két éve Roger Federert szorongatta meg alaposan a svájci legenda karrierjének utolsó Roland Garros-meccsén. Az első játszma sok brékkel indult, majd Piros a lehető legrosszabbkor is elveszítette az adogatójátékát (5:7). A második szettre a magyar teniszező stabilizálta a szerváját, s magabiztosan kiegyenlített (6:2). A döntő játszmában viszont a balkezes német dominált (1:6), így Piros Zsombornak továbbra is várnia kell arra, hogy bemutatkozhasson Grand Slam-főtáblán.
A Roland Garros selejtezőjében a magyar teniszezők közül még Marozsán Fábián érdekelt, ő szerdán a kínai Sang Csün-Cseng ellen vívja második meccsét Párizsban, ahogy Jani Réka második körös meccsét is szerdán rendezik. A főtáblára jutáshoz három győzelem szükséges.
Alanyi jogon a főtáblán indulhat egyesben Fucsovics Márton, illetve Gálfi Dalma, Bondár Anna és Udvardy Panna is.
Párosban játszik majd a Roland Garroson Babos Tímea, aki viszont kedden Rabatban egyesben nyert WTA-főtáblás meccset az orosz Irina Hromacsova ellen (6:4, 6:1). Babos legutóbb több mint két éve, 2021 márciusában tudott hasonló szintű versenyen egyéni mérkőzést nyerni. Fucsovics Márton viszont feszült hangulatú mérkőzésen vereséget szenvedett a lyoni ATP 250-es versenyen.
További Sport híreink
Borítókép: Piros Zsombor kikapott (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Dzsudzsák Balázs mellett új játékost imádnak a DVSC-szurkolók a nagy siker után + videó
A Debrecen két meccsen négy gólt és négy pontot tud a magáénak az NB I-ben.

Fesztiválhangulat és McLaren-fölény a Hungaroringen + videó
A McLaren-istálló fölényét hozta a Magyar Nagydíj pénteki edzésnapja.

Óriási bajban a PSG BL-győztes sztárja, börtönbüntetés várhat rá
A francia sztárcsapat afrikai játékosára kemény hónapok várnak a pályán és azon kívül is.

Kós Hubert rosszul lett a vb-győzelme után, a magyar zászlóját sajnálja
Magyar zászlóval a vállán jelent meg az Európa-rekorddal megszerzett világbajnoki cím után.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk