Marozsán Fábián és Piros Zsombor is egy lépésre az álomtól
Mindkét magyar teniszező két játszmában nyert a wimbledoni selejtező második fordulójában.
Mindkét magyar teniszező két játszmában nyert a wimbledoni selejtező második fordulójában.
Piros Zsombor és Jani Réka is bravúrra készült a Roland Garros selejtezőjében.
Az új csúcs elérése után a magyar teniszező kihagyná a wimbledoni selejtezőt.
A spliti tornagyőzelem után a portugáliai Oeirasban is tornát nyert a zsinórban tizedik meccsét megnyerő Piros Zsombor.
A magyar tenisz legutóbbi junior Grand Slam-bajnoka, Piros Zsombor tavaly feladta, idén megnyerte a spliti ATP-challenger verseny döntőjét.
A magyar teniszező nyerte a 73 ezer euró (27 millió forint) összdíjazású ATP Challenger salakpályás férfitenisztornát.
A Davis-kupa-válogatott alapembere a teniszszövetség honlapján jelentette be, hogy új edzővel folytatja.
A magyar teniszezőnek nagyon sokat számított a Davis-kupában megszerzett rutinja.
A Davis-kupa selejtezőjében csapatunk kiválóan kezdett az esélyesebb Franciaország ellen.
A tatabányai párharc győztese részt vehet a Davis-kupa őszi világdöntőjében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.