„A lényeg az, hogy Szilárdnak szerdán, nepáli idő szerint délben vissza kellett volna fordulnia. Ugyanakkor megértem őt, mert hihetetlen mentális erő kell ahhoz, hogy valaki karnyújtásnyira a céltól meghozza ezt a döntést: visszafordul. Szilárd nem tette meg, s onnantól versenyt futott az idővel, mert a halálzónában nincs az a hihetetlen emberi állóképesség, amivel ennyi időt túl lehet élni” – mondta a HEOL-nak Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciójának alapítója.
Ekkor már lehetett tudni, hogy valami nincs rendben Suhajda Szilárddal
Megszólalt a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciójának alapítója.

Suhajda Szilárd legutóbb szerda délelőtt adott magáról életjelet műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból. Akkor azt mondta, három-négy óra múlva érhet a hegy tetejére – emlékeztet az Origo Sport, és megjegyzik, a Hillary-lépcső magasságában érkezett utoljára jel a nyomkövetőjéről, ez volt az utolsó lokáció, ahonnan a pozíciója még érzékelhető volt. Ez jelentheti azt is, hogy nem sokkal azután történhetett vele valami, hogy közös képet készített Price Márton Péterrel.
További Sport híreink
Az interjúban Kollár Lajos kitért arra is, hogy a halálzónában töltött három nap túlélése fizikailag lehetetlen, és elmondta, mikor sejtette meg, hogy valami nincs rendben.
„Amikor hallottam, hogy Szilárd szerdán délben – nepáli idő szerint –, sőt még fél kettőkor sem indult el lefelé, sajnos tudtam, hogy nagy baj van. Amikor az idő lejár, vissza kell fordulni és pont.”
További Sport híreink
Borítókép: Suhajda Szilárd (Fotó: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Manny Pacquiaót a saját fia ütötte ki a ringbeli teljesítményével
A legenda rájöhetett arra, nem Jimuel Pacquiao lesz az, aki továbbviszi az örökségét a ringben.

A keretből kimaradt Varga Barnabás menedzsere reagált Robbie Keane szavaira
Paunoch Péter a magyar válogatott támadójának állapotáról és az átigazolási pletykákról is beszélt.

Hosszú időre kidőlt a legértékesebb magyar futballista Szoboszlai, Kerkez és Sallai után
Dárdai Bence a Wolfsburg tartalékcsapatának edzésén sérült meg.

Újabb riválist hozhat a Liverpool Szoboszlai nyakára – célkeresztben Camavinga
Brit sajtóértesülések szerint a Vörösök ajánlata hatvanmillió euró lehet a középpályásért.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Manny Pacquiaót a saját fia ütötte ki a ringbeli teljesítményével
A legenda rájöhetett arra, nem Jimuel Pacquiao lesz az, aki továbbviszi az örökségét a ringben.

A keretből kimaradt Varga Barnabás menedzsere reagált Robbie Keane szavaira
Paunoch Péter a magyar válogatott támadójának állapotáról és az átigazolási pletykákról is beszélt.

Hosszú időre kidőlt a legértékesebb magyar futballista Szoboszlai, Kerkez és Sallai után
Dárdai Bence a Wolfsburg tartalékcsapatának edzésén sérült meg.

Újabb riválist hozhat a Liverpool Szoboszlai nyakára – célkeresztben Camavinga
Brit sajtóértesülések szerint a Vörösök ajánlata hatvanmillió euró lehet a középpályásért.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!