Egy ország imádkozik a napokban Suhajda Szilárdért, a Mount Everesten ragadt hegymászóért. Ki vagyunk éhezve a hírekre, de a csúcstámadás kommunikációs vezetője, a Világgazdaságnak nyilatkozó Pintér László határozottan fogalmazott a mentés körülményeiről, menetéről és annak tálalásáról. – Tisztában vagyunk a nagy fokú érdeklődéssel, mindenkitől tisztelettel türelmet kérünk. Muszáj megérteni, hogy itt egy hosszabb misszióról van szó, ami sok órát vesz igénybe. Nem lehet hárompercenként leugrálni a hegyről – fogalmazott. Egyúttal jelezte azt is, hogy ma (pénteken) már szinte biztosan nem adnak ki hivatalos információt, erre legkorábban a hétvégén kerülhet sor. Pintér leszögezte, hogy az érkezés idejéről szóló becslésük nem publikus, arról pedig nem kívánnak részleteket közölni, hogy aktuálisan merre jár a mentőcsapat. Részletes információkat akkor fognak kiadni, amikor már lezárult a mentés.
Ajánló
Miért nem fordult vissza Suhajda Szilárd? Íme, a megfejtés
A csúcs bűvöletében nagyon nehéz visszafordulni. A már öt nyolcezresre feljutott Varga Csaba megérti Suhajda Szilárdot.