Miért nem fordult vissza Suhajda Szilárd? A legtöbbekben talán ez e kérdés motoszkál. A magyar hegymászó szerda kora hajnalban kezdte meg a csúcstámadást a négyes táborból, az eredeti tervek szerint 12 és 16 óra között kellett volna felérnie a csúcsra. A jeladója szerint szerdán 19.30-kor 8795 méter magasan járt, a Hillary-lépcsőnél, és felfele mozgott. Tehát jelentős csúszásban volt. Akkor a szintkülönbséget tekintve alig több mint ötven méterre volt a 8848 méteren lévő csúcstól, távolságban ez körülbelül 70-80 méternek felel meg. Ez alapján a felesége, Legindi Tímea is abban bízott, hogy éjfél körül felér a csúcsra.
A folytatás ismert. Suhajda Szilárd nem adott több jelt, nyoma veszett, csütörtökön – közép-európai idő szerint – késő estig semmi újat nem lehetett tudni róla, de már mindenki attól tartott, hogy baj van. Csütörtök este Legindi Tímea közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy a Hillary-lépcső alján megtalálták a férjét, aki – bár súlyos állapotban – életben volt. Pénteken mentőcsapat indult a magyar hegymászóhoz, azóta erről az akcióról várjuk a híreket.
A legfontosabb kérdés, vajon még életben találják-e a magyar hegymászót. Ám érthetően legalább ennyire foglalkoztatja az embereket, Suhajda Szilárd vajon miért nem fordult vissza még időben, amikor még képes lett volna rá.
Varga Csaba: Az én esetem más volt, mint Suhajda Szilárdé
Varga Csabához fordultunk válaszért. A nagyváradi alpinista, aki az élők között magyar rekorderként eddig öt nyolcezres csúcsra jutott fel, ám a legutóbbi két Himalája-expedíciója során nem járt sikerrel. 2021-ben a Mount Everestről tért vissza anélkül, hogy egyáltalán megkísérelte volna a csúcstámadást, tavaly pedig kétszer is visszafordult a Kancsendzöngáról.
– A két esetet külön kell választani – vágott bele Varga Csaba. – Két éve az időjárás lehetetlenné tette a csúcstámadást. Összesen két hónapot voltam fenn a Himaláján. Két hétig vártam, fenn a magasban, hátha jobbra fordul az idő, s megkezdhetem a csúcstámadást, de amikor a viharos szél széttépte a sátramat, beláttam, hogy erre nincs esély, és haza indultam. Tavaly a Kancsendzöngán kétszer is nekivágtam a csúcstámadásnak, de hamar visszafordultam, mert már az elején éreztem, hogy gyenge vagyok, nem tudok feljutni a csúcsra. Mint utóbb kiderült, poszt-Covid-tünetek hátráltattak.
Megértem Szilárdot. Jó erőben érezte magát, s noha lassabban a tervezettnél, de biztosan haladt felfelé. Megértem őt, ott volt a csúcs közelében, úgy mondanám, a csúcs bűvöletében, ahonnan nagyon nehéz visszafordulni. Én sem az Everesten, sem a Kancsendzöngán nem jutottam eddig. A beszámolók szerint Szilárd jól érezte magát, nyilván azt gondolta, hogy túl van a nehezén, meg tudja csinálni. Nyilván az is megfordult a fejében, mekkora ráfordítással járt, hogy odáig eljutott, s csak egészen kevés választotta el attól a sikertől, ami megváltoztatná az életét. Az ember az adott helyzetben valószínűleg nem hoz végleges döntést. Úgy gondolkodik, hogy na még egy kicsit, még néhány lépés, s ha az megy, akkor majd ismét átgondolja. Ám valószínűleg egyszer csak annyira kimerült, hogy már nem tudott haladni sem fölfelé, sem lefelé.
A sokat emlegetett Hillary-lépcső nem extra nehézségű feladat, de nem is egyszerű séta, azt a szakaszt, ahogy Varga Csaba fogalmazott, ki kell mászni. A nagyváradi alpinista megpróbálta érzékeltetni, hogyan halad ilyenkor egy hegymászó.
– Nyolcezer méter felett az oxigén sűrűsége kevesebb az egyharmada a normálisnak, ehhez már nem lehet hozzászokni, ezt csak rövid ideig lehet elviselni. Ha ott oxigénpalack nélkül valaki úgy tud haladni, hogy percenként egyet lép, az már nagyon jó – jegyezte meg Varga Csaba.
