Az ötszörös világbajnok alaposan lebőgött Magyarországon

A férfi kalapácsvetéssel kezdődött el Székesfehérváron a Gyulai Isván Memorial. Legjobb magyarként Eb-ezüstérmes atlétánk, Halász Bence harmadikként végzett az ukrán Mihajlo Kohan és az olimpiai bajnok Wojciech Nowicki mögött. A lengyelek másik klasszisa, az ötszörös világbajnok Pawel Fajdek viszont érvényes kísérlet nélkül zárta a versenyt.

Magyar Nemzet
2023. 07. 18. 15:40
Bregyó közi Regionális Központban Gyulai Memorial
Fotó: Facebook/Gyulai István Memorial
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lengyel olimpiai bajnok idén egyedüliként jutott már 81 méter fölé, ráadásul nem is kevéssel (81,92), így kissé csalódott lehetett székesfehérvári szereplésével. Annyira viszont semmiképpen sem, mint honfitársa, a szám ötszörös világbajnoka, Pawel Fajdek, aki érvényes dobás nélkül zárta a versenyt.

Fajdek maga döntött így, harmadikra szabályos dobást hajtott végre, de mivel az eredménye nem lett volna elég jó ahhoz, hogy bejusson a legjobb nyolc közé, és folytathassa a versenyt, inkább nem mérette le a kísérletet.

Fajdek a Gyulai Memorialnál rangosabb versenyen is járt már hasonlóan, a 2012-es londoni olimpia selejtezőjében. Akkor Pars Krisztián lett az aranyérmes, akit sérülései megakadályozták abban, hogy megpróbálja beverekedni magát a hazai vb-n a magyar keretbe.

Halász Bence mellett várhatóan Varga Donát és Rába Dániel indul majd a vb-n férfi kalapácsvetésben, előbbi a hatodik, utóbbi a hetedik helyen zárta a Gyulai Memorialt.

Borítókép: A Gyulai Memorial helyszíne, a székesfehérvári Bregyó közi Regionális Központ (Fotó: Facebook/Gyulai István Memorial)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.