A döntőben ugyanúgy Franciaország volt Magyarország ellenfele, mint egy éve, s ráadásul ez a finálé döntött arról is, hogy a rendező olaszok mögött melyik ország végez a vívó-világbajnokság éremtáblázatának második helyén.
Pusztai Liza kezdett az egyéniben olimpiai bronzérmes Manon Apithy-Brunet ellen, s a franciák 5-2-es előnyre tettek szert. Battai Sugár ugyan jobban kezdett a világranglistán első helyezett Sara Balzer ellen, de az asszójuk végén végül maradt a három tusnyi különbség (7-10). Szűcs Luca bátran kezdett Caroline Queroli ellen, de aztán egymás után négy tust kapott, 15-10-re elléptek a franciák.
A negyedik asszó volt az első, amelyben a magyar vívó teljesített jobban, Battai 20-16-ra zárkózott Apithy-Brunet ellen, Pusztai azonban Querolitól is kikapott (18-25). Márton Anna első döntőbeli asszójában viszont rengeteget javított a magyar csapat helyzetén, 29-30-ra felzárkózott Balzer ellen.
Battai pedig Queroli ellen átvette a vezetést, 35-33-ra már a magyaroknál volt az előny, majd Márton szórta az egylámpás találatokat Apithy-Brunet ellen, és 40-34-es előnnyel adta át a terepet Pusztainak, aki Balzer elleni asszóval zárta a döntőt.
S bár Pusztai Liza addig nem vívott jól a döntőben, ezt az asszóját megnyerte, s 45-38-as sikerével a női kardválogatott megvédte világbajnoki címét.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!