Rendezőként Magyarország minden korábbinál nagyobb, hatvanhárom fős csapatot indított az idei budapesti atlétikai világbajnokságon. Valamennyiüknek óriási élmény a hazai világbajnokság, de még a magyar csapaton kívül is akadnak, akik extra buzdítást kapnak a nézőktől. A magyar felmenőkkel rendelkező Joe Kovacs még a nyitónapon az Egyesült Államoknak nyert bronzérmet, míg hétfőn a kolozsvári Miklós Andrea járt közel ahhoz, hogy román színekben világbajnoki döntőt futhasson.
A kolozsvári futó nagyon büszke budapesti teljesítményére
A budapesti atlétikai világbajnokság harmadik versenynapján rendezték a női 400 méteres síkfutás elődöntőit. A kolozsvári, román színekben versenyző Miklós Andrea nem volt messze attól, hogy családja előtt vb-döntőbe jusson.

Miklós Andrea óriási tehetségként tűnt fel, már 2016-ban, tizenhat évesen világbajnoki bronzérmet nyert fedett pályán a román 4×400-as váltó tagjaként, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) pedig kétszer is megnyerte a 400 métert. Az elmúlt két évben azonban sérülései miatt egyáltalán nem tudott versenyezni.
A kolozsvári lány idén visszatérhetett a pályára, s két hónapja, a lengyelországi Európa Játékokon óriási egyéni csúcsot (50,67) ért el. Akkor már lehetett sejteni, hogy a budapesti világbajnokságon is jó formában lehet. Az elődöntőbe be is jutott, ott 50,77-et futva, tizenöt századmásodperccel maradt le a fináléról. Egy kis szerencsével összejöhetett volna a döntő is, hiszen volt olyan futam, amelyben 50,86 is elég volt a továbblépéshez.
– Beleadtam mindent, ennyire volt elég, de nagyon büszke vagyok magamra – mondta az Eurosportnak Miklós Andrea, aki megerősítette, hogy természetesen sokat jelentett számára is, hogy Magyarországon rendezik a vb-t, s elárulta, hogy családja a lelátóról szurkolt neki.
Miklós Andrea összesítésben a tizenegyedik helyen zárta a vb-t, ez egyelőre éppen megegyezik a magyar csapat legjobb futóeredményével, a 4×400-as vegyes váltó országos csúccsal érte el ezt a pozíciót.
További Sport híreink
Borítókép: Miklós Andrea (balra) közel volt a döntőbe jutáshoz (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem Marco Rossinak üzent, magát ostorozza a válogatott támadó + videó
Bárány Donát célja, hogy újra bekerüljön a magyar válogatott keretébe.

Válogatott formában a csatár, mégsem lett Bárány az MTK farkasa
Bárány Donát duplázott a péntek esti bajnoki mérkőzésen.

Uszik megőrült? Mindent kockára tesz a világ legjobb kickboxosa ellen
Az ukrán és a holland óriás meccsének tétje a dollármilliók mellett a WBC nehézsúlyú öve lesz.

Sok jóban nem reménykedhet a Real? Már a norvég óriásölő is lepipálja
A sorsolás után az Opta szuperszámítógépe megjósolta a nyolcaddöntős párharcok kimeneteleit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nem Marco Rossinak üzent, magát ostorozza a válogatott támadó + videó
Bárány Donát célja, hogy újra bekerüljön a magyar válogatott keretébe.

Válogatott formában a csatár, mégsem lett Bárány az MTK farkasa
Bárány Donát duplázott a péntek esti bajnoki mérkőzésen.

Uszik megőrült? Mindent kockára tesz a világ legjobb kickboxosa ellen
Az ukrán és a holland óriás meccsének tétje a dollármilliók mellett a WBC nehézsúlyú öve lesz.

Sok jóban nem reménykedhet a Real? Már a norvég óriásölő is lepipálja
A sorsolás után az Opta szuperszámítógépe megjósolta a nyolcaddöntős párharcok kimeneteleit.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!