A Real Madrid korábbi lecsúszott sztárja lenne az új James Bond

Regényes élete van Royston Drenthének, aki a pályafutása alatt a Real Madrid mezében lépett pályára a legtöbbször. A holland szélsőt nagy tehetségként szerződtette a spanyol sztárcsapat 2007-ben, de José Mourinho érkezése után karrierje leszállóágba került. Drenthe futballistaként a süllyesztőben kötött ki, azóta rapperként próbált érvényesülni, újabban pedig színészként. Sőt, a Real Madrid korábbi sztárja James Bond szerepére is bejelentkezett.

Magyar Nemzet
2023. 08. 04. 11:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az apját megölték, a Real Madridban sok volt a kísértés

Súlyos történetek keretezik Drenthe életét: – Apámat megölték, amikor hároméves voltam. Meggyilkolták az utcán. Anyám jó ideig eltitkolta előlem, hogy megvédjen – árulta el a Rotterdamban felnövő játékos, akinek a nehézségeivel csak kevesen voltak tisztában.

Állítása szerint a Barcelonának is nemet mondott a Real Madrid kedvéért, és Spanyolországban belevetette magát az éjszakai életbe, egy este két nő fejenként ezer eurót követelt tőle az együtt töltött időért. – Fogalmam sem volt, hogy fizetni kell – bizonygatta Drenthe. – Madrid nagyon szép város, sok étteremmel, sok bulival, nagyon csinos lányokkal… Fiatal Real-játékosként sok a kísértés.

Drenthe 2020 decemberében csődbe ment, az ítéletet a bredai bíróság mondta ki hivatalosan. A holland labdarúgó korábban kijelentette, hogy 3,2 millió fontot (csaknem 1,3 milliárd forintot) veszített azzal, hogy a biztatóan indult karrierje érdemi része idő előtt véget ért. A Real Madridban 2007-es érkezése után három idényt töltött el, és az első kettőben még 18, illetve 20 bajnokin pályára lépett, ám az utolsóban, talán éppen a sokat fejlődött Marcelo miatt, már csak nyolcszor játszott a La Ligában.

Borítókép: Royston Drenthe, a volt Real Madrid-sztár James Bond lenne (Fotó: AFP/Pierre-Philippe Marcou)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.