A Paks megszerezte első győzelmét, az Újpest elszenvedte első vereségét a labdarúgó NB I 4. fordulójában. Ráadásul sima meccs volt, Bognár György együttese 3-0-ra nyert a lila-fehérek ellen. Mindkét csapat kapott piros lapot a meccsen, amelyek közül az újpesti Tim Hall kiállítása szürreális körülmények között történt.
Az Újpest piros lapjához hasonlót még nem láttunk
A labdarúgó NB I 4. fordulójában a Paks simán, 3-0-ra nyert az addig veretlen Újpest ellen. A mérkőzésen két piros lap is borzolta a kedélyeket, amelyek Bognár György, a tolnaiak vezetőedzője szerint elrontották a meccset. A szakember ugyanakkor nem hibáztatta a játékvezetőt a kiállításokért.

A luxemburgi játékos már a hetedik percben sárga lapot kapott, majd az első félidő hajrájában ápolása után azelőtt tért vissza a pályára, hogy erre engedélyt kapott volna, ezért megkapta a második sárgát, azaz a pirosat is Erdős József játékvezetőtől.
A furcsa kiállítást a meccs teljes összefoglalójában tekinthetik meg.
– A mi piros lapunk nagyon jól mutatja azt, ahogyan erre a meccsre ma kiálltunk, nem voltunk készen, abszolút dekoncentráltak voltunk, ennek volt eredménye a kiállítás is – mondta az Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics, aki nem fukarkodott a kritikával. – Nem kizárólag csak a kapusról vagy a védőkről szól ez, hanem arról, mennyire tudunk csapatként működni, erről papolok a szezon kezdete óta.
Most kezdünk ugyanúgy kinézni, mint az előző idény végén, nagyon sok egyénieskedés van, amiből a csapat csapatszinten nem profitál.
Ha győzni akarunk, akkor ugyanúgy kell játszanunk, mint az első két találkozón, ha ezt a karaktert hozzuk, akkor mellé párosul majd a minőség is – fogalmazott a szerb szakember.
A piros lap ellenére az emberhátrányra nem foghatja a sima vereséget az Újpest. Egyrészt Hall kiállításakor már 2-0 állt az eredményjelzőn, másrészt egy perccel később Szabó János is megkapta a második sárgáját, ő hagyományosabb módon, szabálytalanságért.
– Szerintem jól kezdtünk, és az első félidőben jól is játszottunk, Szabó Bálinttal és Haraszti Zsolttal plusz kreativitás volt bennünk. Vezettünk is 2-0-ra, de véleményem szerint a két kiállítás elrontotta ezt a meccset. Nem tehet róla senki, így alakult, de onnantól kezdve mi inkább vigyáztunk a biztos győzelemre, az ellenfélben meg nem volt annyi, hogy helyzeteket dolgozzon ki – értékelt Bognár György, a Paks szakvezetője, aki humoránál volt, amikor harmincnégy éves válogatott védője piros lapjáról beszélt:
A fiatal Szabó Jani rutintalansága volt a kiállítás, majd elbeszélgetünk vele.
További Sport híreink
NB I, 4. forduló Péntek Szombat Hétfő December 6. |
Borítókép: Az Újpestnek esélye sem volt a Paks ellen (Fotó: Nemzeti Sport/Koncz Márton)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hatezer méteres magasságból a kórházba: már vizsgálják a magyar hegymászót
Hamarosan jönnek majd az eredmények is.

Az angolok német szövetségi kapitánya beváltotta a fenyegetését
Thomas Tuchel szerint a csapategység fontosabb, mint a sztárok jelenléte.

„Hajnalban fájdalomra keltem” – megszűnt a Fradi-klasszis kínszenvedése
A világ- és Európa-bajnok kapus szerint nem baráti viszonyban váltak el a riválistól, amely szerdán visszavágna.

Miért az Újpestet emlegetik? Először az NB I-ben a nagy múltú párharc
A Kazincbarcika és az MTK tizenegyedszerre találkozik egymással.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hatezer méteres magasságból a kórházba: már vizsgálják a magyar hegymászót
Hamarosan jönnek majd az eredmények is.

Az angolok német szövetségi kapitánya beváltotta a fenyegetését
Thomas Tuchel szerint a csapategység fontosabb, mint a sztárok jelenléte.

„Hajnalban fájdalomra keltem” – megszűnt a Fradi-klasszis kínszenvedése
A világ- és Európa-bajnok kapus szerint nem baráti viszonyban váltak el a riválistól, amely szerdán visszavágna.

Miért az Újpestet emlegetik? Először az NB I-ben a nagy múltú párharc
A Kazincbarcika és az MTK tizenegyedszerre találkozik egymással.