Bellingham hergelte a Girona drukkereit
Bellingham szokásától eltérően ezúttal az ellenfél szurkolóival foglalkozott a gólja után. Nyilván válaszul arra, hogy nem kapta meg a neki járó tiszteletet. Bizony tudjuk, hogy a La Ligában nem ritka a rasszista megnyilvánulás.
Nacho kíméletlenül és ostobán viselkedett
Ez a közjáték persze mit sem számít. Ahogy az sem, ami már a hosszabbításban történt. Nacho fölöslegesen és indulatosan ment bele egy kockázatos szerelésbe, de elkésett, megrúgta Cristian Manzanerát (aki Portu becenév alatt ismert), amiért jogosan kiállították.
Amint elhagyta a pályát, egy hazai játékos beszólt Nachónak, aki nem volt rest a válasszal, Rüdigernek kellett lefogni az illetőt, nehogy verekedés legyen belőle. Tüntettek a szurkolók is a Real Madrid ellen, csúnya véget ért a meccs.
– Nacho belépője elfogadhatatlan. Beszélünk vele – Carlo Ancelotti a találkozó után a maga módján elnézést kért Nacho nevében.
– Ahogy a pályafutásom során soha senkinek, Portunak sem akartam sérülést okozni. Sajnálom, és minél hamarabbi felépülést kívánok neki – Nacho bocsánatkérő posztja az Instagramon valószínűleg már Ancelotti tirádája jegyében fogant.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!