No de hogy és mennyiből került Rózsa Sándor a Puskás Arénába?!

A labdarúgó Eb-selejtezők G csoportjában az első helyen álló magyar válogatott a második szerb nemzeti csapattal játszik, és a Puskás Arénában a kezdés előtt a magyar tábor látványos koreográfiával rukkolt ki. Rózsa Sándor is „üzent” Marco Rossi együttesének.

2023. 10. 14. 21:13
Magyarország Szerbia
Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint arról beszámoltunk, a Carpathian Brigade szurkolói csoport elképesztő hangulatú vonulást szervezett a Puskás Arénához, a kezdő sípszó előtt pedig a piros-fehér-zöld tábor látványos koreográfiával rukkolt ki. Rózsa Sándort megidézve a legendás betyár a magasba emelkedett, a kifeszített molinón pedig alábbi feliratot olvashattuk, a betyár szavait: „Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó mindön úgy lösz, ahogy lönni köll!”

Az élőkép a Carpathian Brigade eddigi legmagasabb költségvetésű akciója, amely a szurkolói közösség adakozásának köszönhetően valósult meg. A Nemzeti Sport értesülései szerint közel négymillió forint jött össze rá.

FRISSÍTÉS!

Borítókép: Rózsa Sándor szelleme megjelent a Puskás Arénában (Fotó: Mirkó István)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.