Gyulay Zsolt tizennégy éve vezeti a Hungaroring Zrt.-t, így megtapasztalta, milyen változásokkal járt a tulajdonosváltás a Formula–1-ben. Mint mondja, a Liberty Media hatalomátvétele óta nagyobb tempóra kellett kapcsolniuk a korábbi évekhez képest, ugyanakkor a Magyar Nagydíj jövője biztosított. Gyulay a pénzügyi kérdésekről is szót ejtett, nevezetesen arról, hogy mennyibe kerül a futam megrendezése.
– Voltam parlamenti bizottsági meghallgatáson annak idején: senki sem vonta kétségbe, hogy kell a Formula–1 Magyarországnak. A jogdíj magas, de a Formula–1 teljesen máshogy működik, mint más sportág. Itt a jogdíjat kifizetjük, és onnantól kezdve mindenért fizetnek. A szállodáért, a kocsibérlésért, a nagy stábokért. Ha azt nézzük, hogy minden évben kimutatható, hogy körülbelül a dupláját hozza a Formula−1-es futam, mint amit befektet az állam a jogdíjba, akkor azt mondhatjuk, hogy közel negyven éve hozza a pénzt Magyarországnak – fedte fel az elnök-vezérigazgató.
A Formula–1 emellett amerikai sztárokat is hazánkba hoz. – Számos hollywoodi produkció forgott itt, a legtöbb bevételünk ezekből származott. Múltkor éppen jöttem, és Orlando Bloom itt kocogott reggel; Brad Pitték is jönnek vissza jövőre az F1-es sorozattal.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!