Az Év sportolója és olimpiai bajnok is a BOM támogatottjai között

A BOM a Magyar Sportért Alapítvány Berzeviczy Albert-ösztöndíjasainak névsora harminc élsportolóval – köztük az olimpiai bajnok Hadvina Dórával és a 2023-as esztendő legjobb női sportolójának választott Érdi Máriával bővül –, akik összesen 31 millió forint támogatásban részesülnek tanulmányaik ideje alatt. A már jelenleg is a BOM Alapítvány támogatásával tanuló sportolók száma így hatvanöt főre emelkedik.

Forrás: BOM Alapítvány2024. 03. 13. 10:54
null
Fotó: Peter Szalmas
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdán megtartotta kuratóriumi ülését a BOM Alapítvány, ahol kiválasztották azokat a sportolókat, akik a jövőben Berzeviczy Albert-ösztöndíjasként folytathatják tanulmányaikat. Az ülésen részt vett Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja és elismerését fejezte ki a közel húsz éve működő civil szervezet sportért végzett munkájáért. 

 A BOM Alapítvány tizenegyedik alkalommal hirdette meg sportolóknak szóló tanulmányi ösztöndíj programját, amelyre összesen 131 pályázat érkezett be, ami rekordszámú jelentkezés az elmúlt éveket tekintve. Az ösztöndíjra olyan versenyzők pályázhattak, akik önköltséges képzésben vagy állami ösztöndíjasként folytatnak felsőfokú tanulmányokat élsportolói karrierjük mellett. Ebben az évben harminc olyan fiatal tehetség került be a programba, akik már bizonyítottak olimpián, paralimpián, világ- vagy Európa-bajnokságon.

Az új ösztöndíjasokkal együtt az idén hatvanöt aktív versenyző felkészülését és tanulmányát támogatja a Magyar Olimpiai Bizottság első elnökéről elnevezett Berzeviczy Albert-ösztöndíjprogram, amely indulása óta már több mint kétszáz sportoló diplomaszerzését finanszírozta és számos olyan tehetséget kísérhetett végig eredményes olimpikonná vagy paralimpikonná válásuk útján, mint Ekler Luca, Keszthelyi Rita, Krizsán Xénia, Magyari Alda, Hadvina Dóra, Olasz Anna, Németh Nándor, Márton Anna vagy éppen  

A BOM-ösztöndíjasok jogosultak arra is, hogy az anyagi támogatáson túl részt vegyenek a BOM Alapítvány és a Menedzserek Országos Szövetsége által életre hívott Magyar sportért mentorprogramban, amely segítséget nyújt a sportkarrier utáni civil életbe és a munkaerőpiacra való sikeres kilépésben.

Érdi Mária világ- és Európa-bajnok vitorlázó, a 2023-as esztendő legjobb női sportolója, aki jelenleg az olimpiára készül, immár második alkalommal részesül Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjban: – Boldog vagyok, hogy újra kiválasztottak az ösztöndíjra, hiszen így a BOM Alapítvány amellett, hogy a tanulmányaimban támogat, a vitorláskarrieremet is segíti, hogy remélhetőleg érmet nyerjek az olimpián – árulta el olimpikonunk.

Rescsik Csaba parasportlövő, aki már paralimpiai kvótával rendelkezik, programtervező informatikus tanulmányaihoz kap segítséget az ösztöndíj révén: – Nagyon örülök, hogy megkaptam az ösztöndíjat, óriási segítség ez számomra a mindennapokban és abban, hogy nyugodtabb körülmények között tudjak felkészülni a paralimpiára, ahol szeretnék minél jobb eredményt elérni – mondta el a parasportoló.

– A BOM Alapítvány küldetése, hogy magyar ép és parasportolók támogatásán keresztül támogassa a magyar sport minél eredményesebb olimpiai és paralimpiai szereplését. Fennállásunk óta több ösztöndíjasunk is nem pusztán részt vett ezen a két világeseményen, de ott érmet is tudott nyerni – jelentette ki Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM kuratóriumának elnöke.

– Nagyon büszkék vagyunk, hogy a tizenegyedik alkalommal meghirdetett Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíj továbbra is nagy népszerűségnek örvend a sportolók körében. Azt érezzük, hogy presztízs lett BOM-sportolónak lenni, és hisszük, hogy a tagság egy életre szól. Sportolóink kezét a tanulmányaik befejezése után sem engedjük el, számos programot és lehetőséget kínálunk részükre – tette hozzá Szabó Szilvia, a BOM Alapítvány főtitkára. 

A BOM Alapítvány Berzeviczy Albert-ösztöndíja 2024. évi ösztöndíjasainak névsora

Baksa Vanda (vízilabda)
Boldizsár Dalma (parakenu)
Czifra Bettina (torna)
Érdi Mária (vitorlázás)
Erdős Rita Noémi (öttusa)
Fábián Sára Ráhel (sportlövészet)
Gyertyás Róza (cselgáncs)
Hadvina Dóra (kajak)
Hammerl Soma (sportlövészet)
Herczeg György (atlétika)
Ilyés Laura Vanda (úszás)
Késely Ajna (úszás)
Keszei Kíra (vívás)
Kiss Ágnes (kenu)
Kiss Péter (parakajak)
Kovács Benedek (úszás)
Kovács Eszter (műugrás)
Kovács Gergely (vívás)
Kropkó Márton (triatlon)
Mamira Luca (cselgáncs)
Mészáros Krisztofer (torna)
Nemes Réka (kajak)
Opavszky Márk (kajak)
Özbas Szofi (cselgáncs)
Pigniczki Fanni (ritmikus gimnasztika)
Rescsik Csaba (parasportlövészet)
Szilágyi Réka (atlétika)
Sziliczei-Német Rebeka (gyorskorcsolya)
Tamás Botond (öttusa)
Tóth Eszter (gyorskorcsolya)

Borítókép: Fürjes Balázs (balra) és Szalay-Berzeviczy Attila (Fotó: Szalmás Péter)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.