Gyors gólváltás az első félidőben
Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott. Eleinte a vendéglátó lépett fel támadóbban, mégis a vendégek szerezték meg a vezetést, miután a 21. percben Bernardo Matic egy szöglet után a bal felsőbe fejelt. Nem sokáig örülhetett az 1-0-s vezetésnek a Kisvárda, kicsit később ugyanis Papp Kristóf jobb lábbal a bal alsóba küldte a labdát, ezzel 1-1-re alakítva az állást.
Centikre volt az egyenlítés
A fordulás után sem kellett sokáig várni az újabb találatra, az 53. percben Hahn János vezethette a labdát a felezőtől a kisvárdaiak kapusára, Kovács Marcellre – a csatár nem hibázott, megszerezte a vezetést a Paksnak (2-1).

Bár ezt követően adódott lehetőség a kisvárdaiak előtt is (a legnagyobb percekkel a lefújást megelőzően, amikor Driton Camaj a felső kapufát lőtte telibe), összességében veszélyesebb volt a kapura a Paks, amely megőrizte előnyét, 2-1-re győzött, így elsőként jutott be a kupadöntőbe, melyet május 15-én rendeznek a budapesti Puskás Arénában. Ott, ahol a paksiak történetük során először 2022-ben jártak – akkor a Ferencvárossal szemben 3-0 arányban maradtak alul.
| Magyar Kupa, az elődöntő programja Kedd Paks–Kisvárda 2-1 (1-1) Szerda Nyíregyháza (NB II)–Ferencváros 20.00 (tv: M4 Sport) |
Hirdetés: ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!