Gulácsi tudja, hogyan kell tizenegyest védeni a skótok ellen + videó

Eddig mindössze tízszer találkozott egymással a magyar és a skót válogatott, és mind a tíz mérkőzés a felkészülést szolgálta, most, vasárnap este, az Európa-bajnokságon lesz az első tétmeccsük. A jelenlegi magyar keretből hárman léptek már pályára Skócia ellen, egyikük, Gulácsi Péter főszerepet is vállalt hat évvel ezelőtt, a két válogatott legutóbbi összecsapásán. A közös múltat videók segítségével elevenítettük fel.

2024. 06. 22. 8:06
Fiola Attilának már vannak tapasztalatai a skótokról, hat éve játszott ellenük az itthon 1-0-ra elveszített felkészülési mérkőzésen. Fotó: magyarfutball.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem mondhatni, hogy a magyar és a skót válogatott lépten-nyomon összefutna egymással, vasárnap mindössze tizedszer csap össze a két csapat. Az első találkozójukra is viszonylag későn, 1938. december 7-én került sor Glasgow-ban, az Ibrox Park Stadionban, és Dietz Károly szövetségi kapitány együttese 3:1-es vereséget szenvedett, a szépítő gólt már 3:0-nál Sárosi György szerezte tizenegyesből. A következő alkalomra csaknem napra pontosan tizenhat évet kellett várni, 1954. december 8-án ugyancsak Glasgow-ban, de most a Hampden Parkban 123 ezer (!) néző figyelte, ahogy az akkor már világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott Bozsik József, Hidegkuti Nándor, Sándor Károly és Kocsis Sándor góljaival legyőzte 4:2-re a hazai kedvenceket.

Fotó: magyarfurball.hu

Erről a mérkőzésről nemcsak a meccsjegy maradt meg, hanem néma összefoglaló is készült:

A következő évben, 1955. május 29-én a Népstadion adott otthont a visszavágónak. A magyar válogatott töretlen népszerűségét jelzi, hogy százezren mentek ki a mérkőzésre, amelyen ismét magyar siker született, bár az első félidő nem sikerült túl jól, és a szünetben a skótok vezettek 1-0-ra Gordon Smith góljával. A fordulást követően viszont beindult a magyar csapat, az 51. percben Hidegkuti Nándor egyenlített, nyolc perccel később Kocsis Sándor már meg is fordította az eredményt, majd a hajrában Fenyvesi Máté állította be a 3:1-es végeredményt.

Ezután három év szünet következett, az újabb találkozóra 1958. május 7-én került sor, a helyszín ismét a Hampden Park volt, és mindössze 55 ezren voltak kíváncsiak a mérkőzésre, amely 1:1-re végződött, a magyarok egyenlítő gólját Fenyvesi Máté szerezte az 54. percben. Két évvel később, 1960. június 5-én 90 ezren látták döbbenten a Népstadion lelátóin, hogy bár Sándor Károly vezetést szerzett, a második félidő derekán Skócia 3:1-re vezetett, többek között Dalnoki Jenő öngóljával, ám a 72. percben Göröcs János találatával a magyar együttes felzárkózott, majd Tichy Lajos a meccs utolsó pillanataiban ki is egyenlített.

Ezután húsz éven át elkerülte egymást a magyar és a skót válogatott, legközelebb 1980. május 31-én találkoztak egymással a Népstadionban, ahol Törőcsik András két gólt szerzett, Kereki Zoltán egyet tett hozzá, és így alakult ki a 3-1-es végeredmény mindössze tízezer néző szeme láttára. Hét évvel később, 1987. szeptember 9-én a Hampden Parkban a skótok visszavágtak, 2-0-ra nyertek, amit a helyszínen 21 ezren ünnepeltek meg. Tizenhét évet kellett várni az újabb összecsapásra, 2004. augusztus 8-án lépett ismét a Hampden Park gyepére a magyar válogatott, és imponáló játékkal forrázta le a 16 ezer skót szurkolót, a 3-0-s győzelem Huszti Szabolcs duplájával és David Marshall öngóljával jött össze.

Újabb tizennégy esztendő telt el, amíg Magyarország és Skócia megmérkőzhetett egymással, és eddig ez volt az utolsó találkozójuk. A Groupama Arénában mindössze tízezren figyelték, ahogyan a skótok 1-0-ra megnyerték a meccset , amelyen a mostani, az Európa-bajnokságon részt vevő keretből Gulácsi Péter, Fiola Attila és Kleinheisler László is pályára lépett 2018. március 27-én. A vereség lehetett volna nagyobb is, ám Gulácsi Péter kivédte Charlie Mulgrew tizenegyesét.

Fontos megjegyezni, hogy a két válogatott közös történelmének mind a tíz mérkőzése a felkészülést szolgálta, tétmeccset még nem játszottak egymással. Most, vasárnap este 21 órakor lesz az első olyan találkozójuk, amelyen igazán fontos az eredmény, mindkettőnek a továbbjutás esélyét jelenti az esetleges győzelem.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.