Majdnem célfotó döntött Belgiumban, Russell mindenkivel kibabrált

George Russell a hatodik helyről rajtolva remek versenyzéssel megnyerte vasárnap a Formula–1-es Belga Nagydíjat. Lewis Hamilton egy hajszállal maradt le a győzelemről, de ugyanez elmondható Oscar Piastriról is.

2024. 07. 28. 16:37
George Russell óriási versenyt futott Belgiumban
George Russell óriási versenyt futott Belgiumban Fotó: AFP/SIMON WOHLFAHRT
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Max Verstappen (Red Bull) hiába nyerte meg az időmérőt, motorcseréje miatt tíz rajthelyes büntetést kapott, így csak a tizenegyedik pozícióból indult. Helyette Charles Leclerc (Ferrari) vágott neki az élről a Belga Nagydíjnak , őt Sergio Pérez (Red Bull), Lewis Hamilton (Mercedes), a két McLaren, Lando Norris, illetve Oscar Piastri és George Russell (Mercedes) követte.

Nagy csata után Russell ért elsőként célba
Nagy csata után Russell ért elsőként célba Fotó: AFP/POOL/SIMON WOHLFAHRT

Leclerc jött el elsőként, Hamilton megelőzte Pérezt, Norris pedig szokása szerint elrontotta a rajtot, és három pozíciót is vesztett. Verstappen pillanatok alatt mögötte termett. A nyolcadik helyre zárkózott fel. Hamilton a harmadik körben átvette a vezetést. Ezután vonatoztak a 11. körig, majd az élmezőnyből Russell és Verstappen is a bokszba hajtott. Egyikük sem nyert vele sokat, Hamilton, Leclerc, Piastri, Pérez, Russell, Verstappen, Norris és Carlos Sainz (Ferrari) volt az első kerékcserék után az első nyolc sorrendje.

A Mercedes nagyot húzott Russell-lel

Másodszorra Pérez nyitotta a sort, akit előtte még Russell megelőzött. Piastri remek tempót diktált, Hamilton és Leclerc helyére fájt a foga, de a bokszutcában hibázott, így egyik sem lett az övé, de a pályán aztán elment Leclerc mellett. 

A pályán kívül hatalmas taktikai csata folyt, kihagyó Russell – mindenki nagy meglepetésére – egykiállásos taktikával próbálkozott. A második kerékcserét tehát kihagyta, így került az első helyre. Hamiltonnal szemben igyekezett megőrizni az előnyét, és közben Piastri is üldözőbe vette a két Mercedest.

Russell az utolsó körökre megkapta mindkettőjüket a nyakába, de fantasztikus munkát végzett az élen, és az agyonhasznált gumikon is maga mögött tartotta őket. A befutónál bő egy másodperc választotta el egymástól a hármast, Russell, Hamilton, Piastri sorrendben értek be a célba. Leclerc, Verstappen, Norris, Sainz, Pérez, Fernando Alonso (Aston Martin) és Esteban Ocon (Alpine) követte őket.

Most közel egy hónapig kifújhatnak a pilóták, a Holland Nagydíjat a nyári szünet után, augusztus 25-én rendezik.

FRISSÍTÉS! Russellt a futam után kizárták, így Hamilton lett a Belga Nagydíj győztese. Részletek ITT.

 

Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (44 kör, 308,052 km, a pontszerzők):
 1. George Russell (brit, Mercedes) 1:19:57.040 óra
 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 0.526 másodperc hátrány
 3. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1.173 mp h.
 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 8.549 mp h.
 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 9.226 mp h.
 6. Lando Norris (brit, McLaren) 9.850 mp h.
 7. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 19.795 mp h.
 8. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 43.195 mp h.
 9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 49.963 mp h.
10. Esteban Ocon (francia, Alpine) 52.552 mp h.
leggyorsabb kör: 1:44.701 perc (Pérez, 44. kör)

A vb-pontversenyek állása 14 futam után (még 10 van hátra):

versenyzők:
 1. Verstappen 275 pont
 2. Norris 197
 3. Leclerc 174
 4. Piastri 164
 5. Sainz 160
 6. Hamilton 143
 7. Russell 141
 8. Pérez 129
 9. Alonso 47
10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24
11. Nico Hülkenberg (német, Haas) 22
12. Cunoda Juki (japán, RB) 22
13. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 11
14. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 6
15. Pierre Gasly (francia, Alpine) 6
16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 5
17. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 4
18. Ocon 4

csapatok:
 1. Red Bull 404 pont
 2. McLaren 361
 3. Ferrari 340
 4. Mercedes 284
 5. Aston Martin 71
 6. RB 33
 7. Haas 27
 8. Alpine 10
 9. Williams 4

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.