„Különösen fájdalmas egy olimpián így kikapni” – két szomorú magyar Párizsban
A párizsi olimpia mai versenynapján cselgáncsban a tatamira lépett két versenyzőnk egyike sem jutott éremközelbe. Ungvári Attila (81 kg) és Özbas Szofi (63 kg) az első meccsét egyaránt megnyerte, de a 16 között mindketten alulmaradtak esélyesebb ellenfeleikkel szemben, így búcsúztak. Özbas Szofi azért azt elmondhatja, hogy az idei Európa-bajnokot legyőzte.

Özbas Szofi az idei Európa-bajnokot legyőzte
A női 63 kg-ban 29-en indultak, és a 22 éves Özbas Szofi, aki a tavalyi dohai vb-n bronzérmes volt, a világranglistán pedig a 13., a 16 közé jutásért a 24 éves cseh Renata Zachová (17.), az idei zágrábi Eb aranyérmese ellen lépett szőnyegre. Korábban hétszer találkoztak egymással, és az összesítésben versenyzőnk 5-2-re vezetett. Most már 6-2 az állás, Özbas 2:52 percnél egy belső combdobásra kapott vazarival előnybe került, és ezt meg is tartotta.
– Nyugodt voltam nagyon, és ez azért jó, mert ezt az érzést nem lehet erővel akarni, nincs erre izom. A kis burkomban voltam végig a meccsen, ez érződött is, hogy nem tud kizökkenteni a másik, én irányítok – mondta Özbas Szofi, aki a 16 között a tokiói bronzérmes 30 éves kanadai Catherine Beauchemin-Pinard-ral találkozott, a világranglista második helyezettjével, akitől korábban kétszer kikapott, de egyszer legyőzte. S bár versenyzőnk volt az aktívabb 33 másodperccel a vége előtt a kanadai megvillant, és ipponnal megnyerte a meccset, így Özbas Szofi búcsúzott.
– A pillanat tört része elég, hogy valami nagy dolog történjen, de nem akarom ezt túlmisztifikálni. Jó meccs volt, kellemetlen ellenfelei vagyunk egymásnak, de beszorult a kezem, és onnan emelt ki. Még nem igazán tudom, hogy mit gondolok, gyorsan vége lett a napnak és ennek az időszaknak is. Szerettem volna ezt a napot kicsit tovább élvezni – nyilatkozta az M4 Sportnak a könnyeivel küszködve Özbas Szofi.
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!