Wladár Sándor: Érdemei elismerése mellett sem jár semmi Katinka eredményei után Tusupnak

A Magyar Úszószövetség elnöke teljesen egyetért Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárral abban, hogy a törvények értelmében Hosszú Katinka olimpiai érmei után nem kaphat életjáradékot Shane Tusup, mert az nem örökíthető.

2024. 07. 02. 13:25
HOSSZÚ Katinka
Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszás döntője után a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 25-én Fotó: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A sportért felelős államtitkár kijelentésével egyetért Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke. Moszkva olimpiai bajnoka elmondta, a sajtóban több fals dolog jelent meg az üggyel kapcsolatban, ugyanis semmilyen fenyegetés nem történt, ráadásul egy érdeklődő ügyvédi levél egyáltalán nem jelenti azt, hogy valamelyik fél perrel fenyegeti a másikat.

Csak a sportolók életjáradéka örökíthető

„A magam véleménye az, hogy Shane Tusup érdemeit Katinka világra szóló eredményeiben felesleges tagadni. Ugyanakkor az edzői életjáradék nem örökíthető, ebben az esetben sem léphet senki az elhunyt kedvezményezett helyébe. A szövetségnek egyébként nincs is döntési joga ebben a kérdésben” – mondta el lapunk kérdésére Wladár Sándor.

A MÚSZ elnöke hozzátette, viszont a versenyzők esetében rögzítve van a törvényben, hogy az életjáradék örökölhető. Ugyanis a korábbi olimpiai érmes sportolók esetleges haláluk esetén a feleség, a férj vagy a törvényes élettárs megkaphatja a sportoló élete végéig járó olimpiai életjáradék ötven százalékát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.