Milák Kristóf edzője, Virth Balázs kimondta: Ebből elég

Különválnak az immáron kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf és az őt 2021 óta felkészítő edző, Virth Balázs útjai – jelentette be egy interjúban az úszóedző. A tréner arról is beszélt, mikor változott meg kapcsolata tanítványával.

2024. 08. 05. 8:56
VIRTH Balázs
Virth Balázs 2021 szeptemberében vette át Milák Kristóf felkészítését. Fotó: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Milák Kristóf 200 méter pillangón ezüst, 100 pillangón pedig aranyérmet nyert a párizsi olimpián. A 24 éves klasszisnak úgy tűnik, új edzőre lesz szüksége a játékok után.

Milák Kristóf
Milák Kristóf Tokió után Párizsban is felért a csúcsra. Fotó: Csudai Sándor

 

„A múlt év nehézségei közben eltávolodtunk egymástól”

– Pep Guardiola azt mondta Lionel Messiről: szerencsés vagyok, hogy abban a korban élek, amikor ő, és kiváltságosnak érzem magam, hogy az edzője lehettem. Ugyanezt éreztem Gyurta Dániel esetében, és ezt Milák Kristófnál is. Kristóf zseni, korszakos úszó. A legfontosabb az, hogy visszatérjen az úszás szeretete, ez kell ahhoz, hogy a pályafutása folytatódjon. Ám úgy érzem, ehhez új impulzusokra és új edzőre van szüksége. Én további sikereket, még inkább sok-sok boldog pillanatot kívánok neki! – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Milák Kristóf edzője, Virth Balázs.

Az interjúban a szakember arról is vallott, hogy mikor bomlott meg az addigi viszonya Milákkal.

– A múlt év nehézségei közben eltávolodtunk egymástól, és az egymást segítő, közvetlen kapcsolatunkból edző-versenyző kapcsolat lett. A klasszikus értelemben vett munkakapcsolat, amelyben egyikünk sem érezte jól magát

– kezdte Virth. – Kristóf az olimpia évében, vagyis idén februárban kapcsolódott vissza a közös munkába, de ezek a hónapok már egyáltalán nem hasonlítottak a 2022-es felkészülésünkre. Az utolsó hetek kifejezetten nehezek voltak, az egymás közötti kommunikáció nem úgy működött már, mint az első másfél évben. Pályafutásom során több világklasszissal dolgozhattam, megtanultam már, hogy akkor legyek mellettük, ha segíthetek, de azt észreveszem, ha nincs szükség rám. Tudni kell a háttérben maradni. Az elmúlt néhány hétben ez így is történt.

Milák számára nem volt könnyű az újabb ötkarikás aranyig vezető út: elvesztette egy közeli hozzátartozóját, kihagyott többek között két vb-t, elzárta magát a külvilág elől, rengeteg kritikát kapott, majd mégis elverte a világot a párizsi olimpián. A visszavonulás lehetősége is felmerült, ám erőnléti edzője, Zala György szerint egyértelmű, hogy Milák Kristóf folytatja. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.